tiszafüredi szabadstrand

Őszre elkészül a korszerűsített tiszafüredi szabadstrand

Több mint félmilliárd forintból korszerűsítik a szabadstrandot és környékét a Tisza-tó fővárosának nevezett Tiszafüreden, a tervek szerint a beruházás idén őszre elkészül.

A fejlesztésektől függetlenül a szabadstrand üzemel, várják a látogatókat. Hozzátette: a három projektből egy már megvalósult. A Magyar Turisztikai Ügynökség 100 millió forintos támogatásának köszönhetően moduláris stégrendszerrel, multifunkciós sportpályával, fitneszparkkal bővült a szabadstrand, ahol két motoros mentőcsónak is üzemel.

A Terület-és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert 400 millió forintból folyamatban levő egyéb fejlesztések a tervek szerint őszre készülnek el. Ebből a forrásból fogadóépületet építenek, ahol öltözők, mosdók, baba-mama szoba, elsősegélynyújtó hely és értékmegőrző lesz majd. Emellett homokfoci – és strandröplabda aréna épül lelátóval, ehhez is tartozik majd egy épület öltözővel, vizesblokkokkal és napozóterasszal. Továbbá a szabadstrandi büfék elé egységes, fedett teraszrendszer épül, valamint játszóteret alakítanak ki és parkosítanak is.

A harmadik, a Magyar Turisztikai Ügynökség 15 millió forintos támogatásából megvalósuló projekt során kizárólag gyermekes családok számára fenntartott mosdót, öltözőkabinokat alakítanak ki – tájékoztatott.

Iden Tiszafüreden kívül még négy Tisza-tavi településen – Abádszalókon, Kiskörén, Sarudon valamint Tiszanánán – vannak folyamatban strandfejlesztések.
MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.