kismarosi kisvasút

Megújul a kismarosi kisvasút

A kisvasút fontos szerepet játszik a Börzsöny és a családok életében, a börzsönyi kisvasutakon évente több mint 150 ezren utaznak, ezért is fontos, hogy a börzsönyi kisvasutak is az utasok igényeihez igazodva, felújítottan várják a következő időszakban a közönséget.

Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a kismarosi kisvasút – mondta Rétvári Bence kedden a kismarosi állomáson tartott sajtótájékoztatón.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője közölte: a királyréti és kemencei múzeumvasút pályafelújítása mintegy 14 kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást igényel. További 420 millió forint költséget jelent 15 jármű és egy gőzmozdony felújítása, valamint 2 új jármű beszerzése. Ezen túl 92 millió forintból újítják fel a királyréti erdei vasút paphegyi műszaki kiszolgáló épületét.

A királyréti vasút az idén áprilistól nem jár, várhatóan 2021-ig, a kemencei két szakaszon áll le a nyáron és indul újra 2021 tavaszán. A Szob-Márianosztra-Nagyirtás-Nagybörzsöny vonal menetrend szerint, zavartalanul közlekedik és várja az utazóközönséget.

2017-ben született kormányhatározat a felújításról, amelyben a királyréti mellett kisebb részben a kemencei kisvasút is érintett. A felújításokat az Ipoly Erdő Zrt. valósítja meg, a társaság a turisztikai támogatások lehívását követően lefolytatta a közbeszerzéseket, és már a munkavégzés is elkezdődött.

A kisvasút az 1890-es évek elején épült, 600 milliméteres nyomtávval, fa- és kőszállításra. Az 1950-es évek környékén indult el a személyszállítás irányába, a vasúti pálya utolsó jelentős felújítása pedig 1978-ban történt, akkor a nyomtávot 760 milliméteresre váltották.

A kisvasutakon lehetőség van kerékpár szállítására is.

MTI

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.