Magyar Vöröskereszt balaton elsősegély

Idén 19 balatoni strandon 320 önkéntes nyújt elsősegélyt

Tavaly csaknem háromezer esetben segítettek a fiatalok a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

Ezen a nyáron a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának több mint 320 önkéntese 19 balatoni strandon részesíti elsősegélyben a bajba jutottakat.

A vöröskereszt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a fiatalok a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település strandjain, minden nap 10 és 18 óra között.

A karitatív szervezet a koronavírus-fertőzés megelőzésére az augusztus 23-ig tartó program ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak betartására, így idén nemcsak elsősegélynyújtó felszerelésekkel, hanem egyéni védőfelszerelésekkel is ellátja önkénteseit – tették hozzá.

A közlemény kitér arra is, hogy tavaly csaknem háromezer esetben segítettek a fiatalok a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat 2007-es indulása óta hétszer életet mentettek, és több mint 40 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a vöröskeresztes önkéntesek. Tavaly óta nemcsak a sérülések ellátását végzik, hanem a lakosságnak és az üdülő vendégeknek elsősegélynyújtási bemutatókat is tartanak. Tavaly a roadshow-kon mintegy 3500 érdeklődőnek tanították meg az újraélesztést és adták át a legfontosabb ellátási ismereteket.

Forrás: MTI

Címlapfotó: Csordás Ádám / Magyar Vöröskereszt

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.