Balaton algásodás

Megkezdődött a kotrás a Balatonon

Megkezdték a kotrást a Balaton nyugati medencéjében hétfő délelőtt, erre a víz megnövekedett klorofill-A tartalma és a megjelent algamennyiség miatt van szükség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Emlékeztettek arra, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az OVF harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el és a mederkotrás előkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat.

A munkához a megfelelő gépparkot alvállalkozók bevonásával biztosítják, a balatongyöröki zagytározót pedig felkészítik a kitermelendő üledék befogadására.

Az azonnali intézkedéseknek köszönhetően hétfőn megkezdődhetett a foszforban dús üledék eltávolítása a balatongyöröki móló melletti területen. Az úgynevezett lepelkotrást a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hidromechanizációs géplánca végzi.

Hamarosan további két kotróhajó is munkába áll a Balaton nyugati medencéjében. A gépek mindaddig dolgoznak, amíg azt a szakemberek a folyamatos monitorozás alapján indokoltnak tartják.

A “vízvirágzás” kialakulását előre megjósolni nem lehet, mivel az algásodás megjelenésre jelentős hatással van az időjárás – áll a közleményben, amelyben kiemelték, hogy a mederkotrási munkák a strandok használatát továbbra sem befolyásolják.

MTI / Címlapfotó: illusztráció, MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.