Nem csak a gyógyulni vágyóknak ajánljuk Lillafüredet, hanem azoknak is, akik csendre és romantikára vágynak. Magyarország egyik legbájosabb, legszebb természeti környezetben fekvő települése ez, ami a Bükk-hegység keleti részén, a Szinva- és a Garadna-patak találkozásánál, a Hámori-tó mentén fekszik.
Legrégebbi gyógyhelyünk, Lillafüred, ahol csodálatos természeti környezet, számos látnivaló és gyógyító barlangi klíma várja bátor felfedezőit, ahová legjobb különleges járművével, a lillafüredi kisvasúttal eljutni.
Lillafüred nevének eredetét egy homályos legenda, néhány ellentmondás fedi.
Annyi bizonyos, hogy a település névadója gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter volt, aki 1892-ben egy vadászat alkalmával bukkant rá erre a kivételes szépségű helyre, melyet aztán felesége után nevezett el. A miniszter feleségét Vay Lillának, ezt a csodaszép helyet pedig Lillafürednek hívják. A monda szép, apró szépséghibája, hogy Bethlen feleségét Mocsonyi Lyviának hívták. Máshol kell hát keresnünk a NŐT! Más források szerint a település nevét Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt. Bárhonnan is kapta a nevét, az biztos, hogy Lillafüred sokat köszönhet gróf Bethlen Andrásnak, aki beleszeretett a Hámori-tó szépségébe, és kezdeményezte, hogy itt egy kormányüdülő épüljön fel.
Ötletét Horthy Miklós is támogatta, így Bethlen gróf az I. világháború utáni vesztes országoknak adott pénz egy részéből felépíttette a Palota-szállót. A Mátyás korabeli épületegyüttest idéző kastély 1927 és 1930 között Lux Kálmán építész vezetésével épült meg. Különlegesen szépek a kastély üvegablakai, festményei és korhű kandallói. A szállóból és a függőkertből is álomszép panoráma nyílik a Szinva-patak völgyére és a Hámori-tóra.
Lillafüred és az István Barlang
Bár gyógyhelyeink döntő többsége a gyógyvízre épül. Ne feledkezzünk meg azonban más természetes gyógytényezőkről sem, melyek Magyarország területén szintén fellelhetőek! Légzőszervi megbetegedéseknél a barlangterápia és a gyógyhatású klíma hosszú időre tünetmentes állapotot biztosít.
A Miskolc belvárosától mintegy 13 km-re fekvő Lillafüred az országban nyilvántartott 13 mikroklimatikus gyógyüdülőhely közül 1935-ben elsőként kapta meg a klimatikus gyógyhely minősítést. A gyógyhatású klíma mellett itt található az öt magyarországi gyógybarlang egyike, az István-barlang.
A gyógybarlangok általában szűk bejáratú karsztbarlangok, ahol a külső környezeti hatások alig érvényesülnek a barlangon belül. Így állandó, egyenletes hűvös és magas nedvességtartalmú levegő van. A barlangterápia főként légzőszervi megbetegedések (krónikus bronchitisz, szénanátha, asztma, idült arcüreggyulladás, COPD, szilikózis) esetében alkalmazható. Az István-barlang bejárata a Palota Szálló közelében nyílik, hossza 350 méter, legnagyobb mélysége 55 méter. A barlangterápiára alkalmas kúratermet a Fekete-teremben alakították ki, amely a turisták elől elzárt. Mérések szerint a terem hőmérséklete 10°C körüli. A relatív páratartalom meghaladja a 80%-ot.
itthon.hu