Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő

Korszerűsítik a törökszentmiklósi strandfürdőt

A 400 millió forintos beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét.

Fejlesztik a Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping egy részét, a beruházásra 400 millió forintot nyert el a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán – közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője az MTI-vel.

Marsi Péter tájékoztatása szerint a beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét.

A tavasszal kezdődő tervezés az idén véget ér, a jövő év első harmadában kezdődhet meg a kivitelezés. A munkálatokat a tervek szerint 2025 végén fejezik majd be – közölte.

A létesítményben a kemping mellett termál-, illetve gyógyvizes, valamint úszómedence található, továbbá gyerekek számára is igénybe vehető, élményelemekkel felszerelt medence – sorolta.

Télen a gyógymedence működik, és a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati kezeléseket is igénybe lehet venni a fürdőben – tájékoztatott az osztályvezető.

Marsi Péter elmondta: a strandfürdőt legutóbb 2010 körül korszerűsítették.

MTI

Fotó: Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő Facebook oldala

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.