A Covid miatt a nettó bevételkiesés meghaladta a 24 milliárd forintot a budapesti fürdőknél, ám az idén a duplájára kívánja növelni a vendégszámot gyógyfürdőiben a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH). Ezt csak úgy tudják megtenni az elszabaduló rezsi- és bérköltségek mellett, hogy júliustól 20 százalékkal emelik az árakat- írja a napi.hu.
Az előző két, járvánnyal sújtott évhez képest idén a duplájára kívánja növelni a vendégszámot gyógyfürdőiben a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH). Rendezvényhelyszín lehet a Széchenyiből, és magánorvosi szolgáltatásokat is indíthatnak, a Rác fürdőből pedig felső kategóriás létesítményt faragnak a tervek szerint. Az elszabaduló rezsi- és bérköltségek azonban komoly áremelkedést hozhatnak júliustól.
A BGYH eredményes működéséhez a 2020-2021-es 1,5-1,7 milliós vendégszámot idén 3 milliósra kellene növelni, amely 70 százalékkal haladja meg a 2021-es forgalmat, de 60 százalékkal kevesebb a 2019-esnél. Ez azonban a cég szerint csak akkor sikerülhet, ha nem lesz újabb járványhullám és nyitva tarthatnak.
A tervek szerint a második félévtől azokban a fürdőkben, ahol főként budapesti vendégkör fordul meg, 8,7 százalékkal emelik a belépőjegyek árát, a nemzetközi turizmusban érintett fürdők esetében pedig 20 százalékos áremelés várható. Ez a cég szerint még így is 30 százalékkal marad el a nemzetközi átlagtól.
Minderre a rezsiköltségek elszállása és a bérköltség növekedése miatt is szükség van – írja a cég az idei tervében. A magyar vendégek azonban számos kedvezményt vehetnek igénybe 2022-ben is.
A legnépszerűbb fürdőjüket, a Széchenyit rendezvényhelyszínként próbálják meg hasznosítani a „klasszikus” üzemidőn kívül. A Széchenyiben és a Lukácsban Private Medical SPA ágazat beindítását tervezik, az idén megnyíló Rác fürdőben pedig olyan „prémium felső kategóriás” szolgáltatásokat kínálnak majd, amelyek jelenleg egy másik fürdőben sem érhetők el.
A Gellért csak május végéig fogad vendégeket, utána ugyanis már nem halasztható a felújítása. A fürdő júniustól kieső, döntő részben turisták jelentette forgalmát a Széchenyi és a Rudas fürdőkre irányítják át, illetve novembertől részben az újra megnyíló Rác fürdő fogadja majd őket.
A Széchenyi adja a BGYH teljes vendégforgalmának 40 százalékát, és itt abban reménykednek, hogy a tavalyihoz képest megháromszorozzák a látogatók létszámát. Ha ez sikerül, akkor is csak a 2019-es szint 65 százaléka lesz a 2022-es vendégforgalom.
A Rudasban a turizmus erősödésére alapozva a járvány előtti forgalom 69 százalékával terveznek, de ehhez fontos tényező, hogy emelkedjen az éjszakai vendégek száma is.
A Lukács viszonylag válságállónak bizonyult, hiszen ez a turizmusnak nem volt annyira kiszolgáltatva, mint több más egység. A terv a tavalyi forgalom 75 százalékos növelése, amelyet nagyban segíthet az úgynevezett nagybérlet-konstrukció, amellyel komoly kedvezményt lehet elérni.
A Rác fürdő a tervek szerint 2022 novemberében megnyit. Főként jobb módú külföldieket várnak ide, de a bérletekkel és klubtagsági kedvezményekkel a budapesti vendégek számára is vonzó lehet az új egység – írják a tervben.
Címlapkép: Széchenyi fürdő / MTI fotó