balatoni strand

Ki tudja idén megfizetni a balatoni nyaralást?

A Balaton partján sok vendéglátóhely már húsvétkor fogadná a vendégeket, a tavalyi évhez képest azonban jelentős drágulásra számíthatunk. A tavalyi évhez képest várhatóan 25-30 százalékkal fognak drágulni az ételek a balatoni éttermekben, de a közüzemi díjak drágulása, a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak. Jelentősen a zsebébe kell majd nyúlni azoknak, akik idén a „magyar tengert” választják kikpacsolódásra.

Elfelejthetjük az 1500 forintos menüt

„A fővárosban 30-40 százalékos drágulás tapasztalható, a balatoni éttermekben 25-30 százalékos emelkedésre kell számítani, az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni” – jegyezte meg Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke.  Kiemelte: ha az árstop nem marad, akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt be kell építeni például a lángos árába is. Nemcsak az alapanyagok, hanem az üdítők és az alkoholos italok árai is emelkedtek – írja a Sonline.

A közüzemi díjak drágulása, a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak. A vendéglátósok a diákmunkások megnövekedett számában bíznak, akik az szja-mentesség miatt 15 százalékkal több bért tehetnek zsebre – mondta a lapnak a szakember.

A szállás is drágább lesz

Tóth Gergely, a CE Pláza Hotel ügyvezetője mindeközben azt mondta: bár próbálják nem áthárítani a vendégekre a piaci változások által okozott áremelkedést, tavalyhoz képest így is 10 százalékkal drágább lesz náluk egy szoba.

Egy balatonlellei panzió tulajdonosa pedig arról beszélt, hogy már most sokan szállást foglaltak náluk.

Jelenleg 60-70 százalékos a nyári foglaltságunk

– fogalmazott Lengyeltótiné Lajos Beáta, hozzátéve azt is, hogy ők még mindig a négy évvel ezelőtti árakon adják ki a szobáikat, de most már erősen gondolkoznak egy 10-15 százalékos emelésen.

Forrás: Sonline.hu

Fotó: MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.