Hajdúszoboszló Gyógyfürdõ

Júniusban már nyitnának a strandok

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól – ha óvintézkedések mellett is – fogadhatnak majd fürdőzőket. A Balatonnál várhatóan májusban sem indulhat el a hajózási szezon.

Az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását a járvány miatt elhalasztják, de amint a helyzet javul, azonnal megnyitják a létesítményt – közölte Iván Aurél, az önkormányzat sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az Aquaticum Debrecen Strand beruházási munkálatai jól haladnak.
A komplexumban 5700 négyzetméter vízfelülettel 15 medencét építenek, 8 csúszdát helyeznek el, 12 méter magasan napozóteraszt alakítanak ki és külön “gyerekvilágot” hoznak létre.

A hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum dolgozói jelenleg szabadságon vannak, április végén kezdődik meg a felkészülés a nyitásra – mondta Czeglédi Gyula polgármester az MTI-nek. Hozzátette: most dolgozzák ki azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a nyitás után várhatóan bevezetnek.

Ezek közé sorolta a fürdővendégek hőmérőzését a beléptetéskor, fertőtlenítőszerek kihelyezését, a belépők számának maximálását a fedett részlegekben, a termál- és élményfürdőben. Azt mondta, legkésőbb július 1-jén szeretnék megnyitni a hajdúszoboszlói strandot, de a legfontosabb szempontnak a fürdővendégek egészségbiztonságát tekintik.

Balatonfüreden 150 millió forintból újulnak meg a strandok a 2017-ben megkezdett fejlesztési program részeként. “Május végére szeretnénk végezni az összes felújítással.

“Úgy készülünk, hogy június elején, közepén kinyithatjuk a város strandjait. Optimista vagyok, mindenesetre felkészülünk, amint az országos helyzet lehetővé teszi, megfelelő színvonalon tudjuk fogadni majd a vendégeket” – közölte Somogyi László, a városi strandokat üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója a város honlapján.

A tivadari tiszai szabadstrand júniustól üzemelne, megnyitása a szakhatóság engedélyeitől függ – mondta Danó Sándor polgármester az MTI-nek. Nyíregyházán valamennyi, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. fenntartásában lévő fürdő és a Fürdőház határozatlan ideig zárva tart, részlegeik nem vesznek fel új foglalásokat.

A Gyulai Várfürdőben karbantartási és felújítási munkálatokat végeznek, zajlik a nagymedence takarítása, tisztítják a szűrőket, javítják a burkolatokat. A kupolás wellnessrészben ipari alpinisták festik, burkolják, csiszolják a tetőteret. Emellett a parkban – az Almásy-kastély egykori parkjában – növelik a zöldterületet.

Kun Miklós ügyvezető igazgató a napokban a megyei lapnak azt mondta, “úgy készülünk, mintha a nyáron már érkezhetnének hozzánk a vendégek”.

A békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben, valamint a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdőben is előrehozott karbantartási munkálatokat végeznek, és bíznak a mielőbbi újranyitásban.

A Tisza-tó fővárosának tartott Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre szerint még túl korai megmondani, hogy mikor nyitnak ki a város strandjai. Hozzátette: minden héten értékelik a járványügyi helyzetet, és a kormány intézkedéseivel összhangban azonnal jelzik, ha lehetőség nyílik a korlátozások enyhítésére.

A Kecskeméti Fürdő, valamint a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark megnyitásának lehetőségeit is a veszélyhelyzet befolyásolja, amit folyamatosan figyelemmel kísér az üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. – mondta Székely Lilla kommunikációs és marketing osztályvezető az MTI-nek.

A baranyai strandok MTI által megkérdezett üzemeltetői még nem döntöttek a nyitás időpontjáról. Többjük valószínűsítette, hogy május közepe felé határozhatják meg legkorábban ezt az időpontot, a szezon előkészítését illetően is éppen ezért a kivárások a jellemzőek. Komolyabb fejlesztés a harkányi fürdő szabadtéri medencéinél folyik.

MTI / Fotó: MTVA-Oláh-Tibor

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.