Makovecz-fürdő hagymatikum

Ilyen lesz az új Hagymatikum fürdő

A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló fejlesztés során családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épül, és kialakítanak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét.

2019-ben jelentették be, hogy kivitelőt keresnek Makó csúszdatornyokkal megépülő gyógyfürdőjéhez, vagyis a már meglévő fürdő fejlesztéséhez. Az akkori tájékoztatás szerint mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a Hagymatikum fürdőt.

A projektben azt tervezték, hogy családi élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint egy napozóteraszos nyári öltöző épül majd meg. Lesz emellett ételudvart látványkonyhákkal, valamint a fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületekkel is bővítik.

A tervek szerint a családi élményzónában nyitott medence, csúszda, vízi mászófal, hullámmedence és kiúszós élménymedence is helyet kaphat.

Illusztrációk: Lázár János hivatalos oldala

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.