orfűi akvapark

Idén ki sem nyit a lepusztult orfűi aquapark

A nehéz gazdasági helyzetben lévő pécsi önkormányzat – az orfűi önkormányzattal egyetértésben – nem támogatja a park ideiglenes újranyitását.

A teljes felújítás csaknem 200 millió forintba, míg a részleges megnyitás is csaknem százmillióba kerülne – erre a megállapításra jutott az orfűi aquapark újranyitását vizsgáló műszaki jelentés. Mivel a tulajdonosok az élményfürdő teljes rekonstrukcióját és bővítését tervezik, ezért az ideiglenes, alig egy-két évre szóló felújítás felesleges lenne – írja a bahir.hu.

Felmérték az aquapark jelenlegi állapotát, és azt, hogy milyen karbantartásokra, felújításokra lenne szükség ahhoz, hogy a park újra fogadhassa a fürdőzőket. A műszaki jelentés nemrég készült el.

Ez megállapította, hogy a korábbi évek elmaradt karbantartásai megviselték a parkot. A helyzeten tovább rontott, hogy 2020-ban és 2021-ben már meg sem nyitott a fürdő, így a legszükségesebb műszaki beavatkozások sem történtek meg.

A jelenlegi állapot alapján a fürdő gépészete egy jelentősebb felújítás után újra működőképes lehetne, de költeni kellene a szociális blokkok, valamint a park zöldterületeinek rendbetételére is. A medencék burkolata pedig oly mértékben károsodott, hogy több mint 2000 négyzetméternyi felületet lenne szükséges újraburkolni. Sok helyen pedig a lábmosókat, zuhanyzókat, lépcsőket teljesen újjá kellene építeni.

A műszaki jelentés árkalkulációja alapján a több, de legfeljebb 5 évre szóló teljes felújítás mintegy 200 millió forintba kerülne. Ha csak erre az egyetlen szezonra szeretnék fogadóképessé tenni a teljes élményfürdőt, az is mintegy 120 millió forintos költséget jelentene. Az erre a szezonra vonatkozó részleges felújítás, ami csak a pezsgő-, a sport- és a gyermekmedence felújítását tartalmazza, mintegy 90 millió forintos beruházást jelentene.

A tulajdonosok nemrég bejelentett fejlesztési elképzelései minden felújítást ideiglenessé, és ezzel feleslegessé tesznek az élményfürdőben. A pécsi önkormányzat a nehéz anyagi helyzetében nem engedhet meg magának felesleges felújításokat, emiatt az orfűi önkormányzattal egyetértésben az orfűi aquapark ideiglenes megnyitását nem tudja támogatni.

bahir.hu

Fotó: orfu-aquapark.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.