Szentesi Gyógyfürdő

Gyógyhellyé minősítették a szentesi gyógyfürdőt

Lassú és bonyolult eljárással gyógyhellyé minősítették a szentesi gyógyfürdőt és környékét. Az országban mindössze negyven hely viselheti a címet.

A gyógyhellyé minősítés rangot ad a településnek, hatékonyabban érvényesülhet az egészségturizmus piacán, és gazdagabb a pályázati lehetőségek sora – érvelt többek között a szentesi kórház azon ötlete mellett még 2016-ban, hogy a várost, vagy annak egy kijelölt részét gyógyhelyként tartsák számon. Abban az évben még mindössze 26 ilyen hely szerepelt az országos nyilvántartásban.

Az évekkel ezelőtt útjára indított kezdeményezés csupán idén zárult le. Mint azt Labádi-Fébert Andrea, a szentesi önkormányzat műszaki irodájának vezetője a delmagyar.hu-nak elmondta: számtalan időigényes folyamaton kellett végig haladniuk. Ilyen például a zajszint négy évszakos mérése, vagy a szabályozási terv módosítása. De ezeken túl is több tényező hátráltatta a folyamatot.  A kijelölt területen nincs az önkormányzatnak beruházási kötelezettsége, a minősítéssel a fejlesztésre szánt pályázati források bővülnek. Ugyanakkor városmarketing szempontból is előnyös.

A gyógyhely minősítést azon települések képviselő-testületei kezdeményezhetik, ahol valamilyen természetes gyógytényező található. Ez lehet egy klimatikusan különleges hely, netán gyógygáz feltörés vagy gyógybarlang, gyógyvíz. De további követelmény például a környezeti és intézményi feltétel. Ez azt jelenti, hogy megfelelő háttérrel gyógyfürdő, -szálló működjön nyugalmat adó zajszinttel, tiszta levegővel és rendezett zöldfelületekkel.

2019-ben és 2020-ban nem minősítettek új helyet, tavaly szerezte meg a címet Tamási, idén pedig Szentes. Az elsőt pedig még 1935-ben kapta meg Miskolc-Lillafüred, Eger csak jóval később, 1954-ben.

A szentesi gyógyfürdő és környéke mostantól viselheti a rangos címet: a török fürdőkre emlékeztető gyógyfürdő 1962-ben épült Dávid Károly tervei alapján. Területén hat, eltérő hőmérsékletű medence működik. Az intézményben sok egyéb mellett olyan betegségek kezelhetők, mint anyagcserezavar, a csontrendszer betegségei, emésztőrendszeri, epebántalmak, mozgásszervi problémák, reuma, súlyfelesleg, testi, szellemi kimerültség, változáskori tünetcsoport.

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.