gyilkos-tó és a kis cohard

Gyilkos-tó

A Gyilkos-tó Székelyföld egyik legszebb természeti ritkasága, a közelében található Békás-szorossal a legnépszerűbb kirándulóhelyek közé tartozik. A közelmúltban történt Erdély 7 csodája szavazás is ezt igazolta, ugyanis ez a két turisztikai látványosság kapta meg a legtöbb szavazatot. A tengerszinttől 983 méter magas tavat számos hegycsúcs veszi körül, a legszebb panoráma a Kis-Cohárd szikláról nyílik a tóra és a közeli hegyekre.


A Gyilkos-tó

A Gyilkos-tó Erdélyben, Gyergyószentmiklóstól 24 kilométer távolságra található. Az Erdélybe látogatók körében nagyon népszerű úticélpont, és az ide vezető hegyvidéki út is gazdag természeti látnivalókban. A környék a túrázók és a hegymászók paradicsomának számít.

A torlasztó a Keleti-Kárpátokban, a Hagymás-hegység láncainál egy földcsuszamlás, és völgyelzáródás révén jött létre 1837-ben. Sajnos a tó visszahúzódóban van, az itt lerakódott hordalék feltöltheti a medrét, és a visszamaradó kisebb tavakat pedig elláposodás fenyegeti. A tó eredeti neve Vörös-tó, (románul Lacul Roşu), amit a tápláló patakok hordalékának színe miatt kapott. A Gyilkos-tó elnevezéshez legenda fűződik, amely szerint a hegy beomlása következtében elhunyt pásztorok vérétől lett vörös a tó vize.

A vadregényes tó varázsát növeli a vízből kiálló fenyőcsonkok látványa, amelyek a tó keletkezésekor az elárasztott erdőből máig visszamaradtak. A legnagyobb mélysége 11 méter. A Gyilkos-tó abból a szempontból is különleges, hogy a 983 méter magasan terül el.

gyilkos-tó erdély

A környezetében magasodó hegyek nagy része 1000 méternél magasabb. A Kis-Cohárd, Nagy Cohárd, a Gyilkos-Kő csúcsai fenséges látványt nyújtanak és a hegymászók körében népszerű túraútvonalak futnak.

A Kis-Cohárd impozáns csúcsát (1345 méter) a tó mellett lévő üdülőtelepről, a Bucur villától induló kék háromszög jelű túra útvonalon lehet elérni. A túra időtartama 1,5-1,5 óra.

A tónál tilos a fürdés és a horgászás, viszont csónakázásra van lehetőség. A környéken magas szintű ellátás található, amely köszönhető a közeli Békás-szorosnak is. A Gyilkos-tó környéke szintén része a Nagyhagymás Nemzeti Parknak. A tó könnyedén körbesétálható egy piros kereszt jelzéssel ellátott ösvényen nagyjából egy óra alatt. A táj mellett olyan növényritkaságok is megfigyelhetőek, mint a havasi gyopár, kővirágok és a tiszafa.

Megközelítése

Gyergyószentmiklóstól 24 kilométerre található, megközelíteni a 12C jelzésű úton lehet.

gyilkos-tó

Látnivalók, kirándulástippek a közelben

Békás-szoros
Békás-patak, és a Vereskő-patak
Gyilkos-hegy

Forrás: Erdély7csodája.ro, M.erdélyivedégházak.ro, Székelyföldiinfo.ro

Fotók: Wikipedia, Wikimedia /Petr Sporer, Printerest

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.