Használhatja a fogyasztóbarát vállalkozás védjegyet a jövőben a hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt., az erről szóló tanúsítványt Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kabinetfőnöke adta át kedden Czeglédi Gyula vezérigazgatónak a fürdővárosban.
Kathy Attila ebből az alkalomból elmondta: az országban a Hungarospa a tizenegyedik vállalkozás, amely a fogyasztóbarát tanúsítványt megkapta. Ezeket a vállalkozásokat az különbözteti meg a pozitív fogyasztóvédelmi listán szereplő 2100 vállalkozástól, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályok maradéktalan betartásán túl többlet vállalásokat tesznek a vevő-, illetve a vendég elégedettsége érdekében – mondta a kabinetfőnök.
Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója hozzátette: a megyében a Hungarospa az egyetlen vállalkozás, amely pályázott a címre, s el is nyerte a fogyasztóbarát embléma használatát. A cég vállalta egyebek mellett, hogy a jogszabályban rögzített 30 nap helyett 15 napon belül válaszol a fogyasztói beadványokra, az európai fogyasztói központon keresztül külföldi vendégeik lakóhelyükön is intézhetik a gyógyfürdővel kapcsolatos észrevételeiket, és idegen nyelven is vendégeik rendelkezésére állnak.
Czeglédi Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: cégük a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben és strandon 1998 óta összesen 12 milliárd forintos fejlesztést valósított meg. Novemberben kezdődik a termálcsarnok és két strandmedence, várhatóan decemberben pedig a 2000-ben, az országban elsőként megnyitott aquapark felújítása. A beruházás 1,3 milliárd forintba kerül.
A fürdő egyébként egy évben 2-2,2 millió szolgáltatást nyújt, az idén 1,2 millió fürdőbelépőt adtak ki, nyári időszakban a külföldi vendégek aránya eléri a 60 százalékot – tájékoztatott Czeglédi Gyula.
A Hungarospa tavalyi árbevétele 2,7 milliárd forint volt, az idén is hasonló bevételre számítanak – tette hozzá az MTI érdeklődésére a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója.