Brázay KalandPart Balatonfüred

A Brázay-KalandPart Balatonfüred közvetlenül az Aranyhíd sétányon található, ahol szórakoztató játékok, extrém kalandpályák várják a kikapcsolódni és csobbanni vágyókat. A hangulatos családias strand területén lévő kötélpályákat gyerekek és felnőttek is egyaránt használhatják. A minden nap, reggeltől estig nyitva tartó kalandpark attrakcióira a strandbelépőn túl egyedi díjszabás érvényes.

Balatonfüred a Balaton északi partjának egyik legnépszerűbb, és egyben a legrégebbi üdülő települése, a Balatoni Riviéra vonalán fekszik. Gazdag történelmi emlékhelyekben, amelyek a közelmúltban kerültek felújításra és átalakításra. Ugyanakkor egyre több vízparti sétány és pihenőpark kerül kialakításra, például a már meglévő Esterházy és Kisfaludy strand közötti területen (az egykori Brázay strandon), amely eddig a látogatók által elzárt terület volt. A tervek szerint a szezonon kívül a strandok összenyitásával a nagyközönség végig tud sétálni a vízpart mentén a város keleti részétől egészen a Vitorlás térig. Az Aranyhíd sétányon lévő kalandpark a Brázay strandon található, a fás ligetes környezet ideális a nyugalmas családos pihenésre.

kalandpart balatonfüred

A Brázay-KalandPart látnivalói

A Brázay-KalandPart közvetlenül a Balaton partján fekszik, így kedvező azok számára, akik a vízi tevékenységeket szeretnék kombinálni a különböző ügyességi – mászó és csúszó gyakorlatokkal. A strand lombkoronája között húzódó drótkötélpályák a különböző képességű és tapasztalattal rendelkező gyermekek számára alkalmasak, hogy felmérjék az ügyességüket, és fejlesszék a képességeiket. A kezdőknek sincs oka az aggodalomra, hiszen a park segítőkész oktatóinak támogatásával és instrukcióival mindenki számára garantált a siker. Az egyes pályaszakaszok a strand különböző területeit hálózzák be, és érdekessége, hogy közvetlenül a part menti sáv felett futnak a drótkötélpályák és a függőhidak. A strand területén büfé is működik, ahol a házias ételek mellett természetesen a különböző népszerű strand fogások (pizza, hot-dog, hamburger) is megtalálhatók.

Népszerű attrakciók a kalandparkban

Drótkötélpályák

A kalandparkban különböző nehézségi fokozatú drótkötélpályák találhatók. A 140 cm-nél kisebb gyerekek számára 18 akadályból álló gyerekpálya található. A felnőtt pályákat a 140 cm-nél magasabb vendégek vehetik igénybe, amely 67 változatos akadályelemmel rendelkezik.

MászóFa

A 15 m magas mászófára (majomfára) majom módjára animátor segítségével lehet feljutni.

Rekeszépítés

A rekeszépítés nem csak ügyességet, de koncentráló képességet is igényel. A rekeszekből a gyerekek felépíthetik a park legmagasabb tornyát, amelyet a bátrak akár meg is mászhatnak.

kalandpart

Egyéb attrakciók

Míg az adrenalin függők a magasban ügyeskednek, addig a talajszintet, és vízi sportok kedvelőit is számtalan izgalmas élmény várja.

Vízijátékok

A vízparton vízibicikli, és kajak bérlésre van lehetőség.

Szabadtéri játékok

Billiárd, csocsó, légvár, 2 személyes trambulin, pingpong.

Nyitvatartás

A Brázay-KalandPart minden nap 9:00-től egészen sötétedésig tart nyitva.

Jegyár

A kalandpark attrakcióira és a strandra külön belépőjegy váltható.

Strandbelépőjegy gyermek: 400 Ft

Strandbelépőjegy felnőtt: 600 Ft

Kalandpark jegyárak:

Kötélpálya:
Junior pálya: 1.200 Ft/óra v. 2.000 Ft/2 óra+ 10 perc trambulin
Felnőtt pálya: 2.400 Ft/óra  v. 4.000 Ft/2 óra

Majomfa                   500 Ft/2 mászás
Trambulin                 500 Ft/5perc
Légvár                      500 Ft/10perc
Pingpong                  500 Ft/óra

Elérhetőség

8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány

Telefonszám: +3670/524-7700

E-mailcím: gabor.antman@gmail.com  Web: http://www.kalandpart-fured.hu/

Népszerű látnivalók családosoknak Balatonfüreden

Balaton Bodorka Aquarium I Kossuth Lajos savanyúvíz forrás, ivócsarnok I Tagore sétány és emlékfa park I Lóczy-barlang I Koloska-völgy tanösvény, és Vadaspark I Vitorlázeum I

Fotók: kalandpart-fured.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.