onszen japán fürdő

A vírus után ismét lehet ruha nélkül fürdőzni

A belépés előtt megmérik a vendégek testhőmérsékletét, és arra kérik őket, hogy tartsák a távolságot egymás között.


A termálvizekben gazdag Japánban nagy hagyománya van az onszeneknek, ahol a nők és a férfiak elkülönülten és ruha nélkül fürdőznek. A koronavírus-járvány miatt ezek a fürdők is bezártak, a szükségállapot feloldásával azonban újranyitottak – írja a Japan Times cikke alapján az Origo.

A vulkanikus területen fekvő Japán bővelkedik a termálvizekben, az ezekre épülő hagyományos fürdők, az onszenek pedig fontos szerepet játszanak a japán turizmusban. Régen az onszenekben a férfiak és a nők együtt fürödtek, ma már azonban többnyire elkülönülten. Miután alaposan megtisztították magukat a megmártózás előtt, legfeljebb egy törölközővel takarják el testüket.

Az új típusú koronavírus-járvány miatt az onszeneknek is be kellett zárniuk.

Vendégeket csak – bizonyos biztonsági előírások betartásával – a kisebb szentók fogadhattak, amelyeket a kormány alapvető fontosságú üzletekké nyilvánított – írja a Japan Times. A korábban elrendelt szükségállapotot azonban május 25-én feloldották, így azóta az onszenek is fokozatosan újranyitnak.

Az újranyitott fürdők egyelőre csak fél házzal üzemelnek. A belépés előtt megmérik a vendégek testhőmérsékletét, és arra kérik őket, hogy tartsák a távolságot egymás között.

A medencéken kívül a szájmaszk viseletét is javasolják, valamint a kihelyezett kézfertőtlenítők használatát. Ezenkívül fokozott takarítással próbálják csökkenteni a fertőzés veszélyét.

Teljes cikk az Origo-n olvasható.

Fotó: AFP/Behrouz Mehri

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.