harkányi fürdő

A régió legnagyobb csúszdaparkja épül Harkányban

Élményturisztikai beruházásba kezd a harkányi önkormányzat a tulajdonában lévő Harkányi Gyógyfürdőben. Az önkormányzat hivatalos tájékoztatása szerint a meglévő hétpályás és a beltéri négypályás csúszdapark öt újabb attrakcióval bővül, és így a régió legnagyobbja lesz.

Harkány város önkormányzata múlt heti testületi ülésén döntött a közbeszerzési ajánlatok egyikének elfogadásáról, aminek következtében megkezdődhet a látványos turisztikai fejlesztés. A fejlesztésről beszámoló lelepo.hu úgy tudja, az új indítótorony lesz a város legmagasabb pontja.

Újabb lendületet kap a kétszáz éves harkányi fürdő fejlődése

Mint ismert, a Harkányi Gyógy-és Strandfürdő 2023-ban ünnepelte fennállásának kétszázadik évfordulóját. A 13,5 hektáros fürdő több mint hétezerötszáz négyzetméter vízfelülettel várja vendégeit. A fürdő 2022-ben a Harka Vízivilággal bővült.

2024-ben a csúszdapark építésén kívül, további fejlesztések is zajlanak majd a fürdőben. Elkezdődött a létesítményben a naperőművek építése pályázati forrásokból. Ezenkívül idén új öltözőszekrények beszerzését tervezik, továbbá kijavítják a gyógymedencék burkolati hibáit és újjáépítik annak árnyékolóit is.

Elképesztően népszerűek a magyar fürdők

A fürdővárosban kikapcsolódást keresők utazási szokásait vizsgálta a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. tavaly nyári, kérdőíves felmérése. Kiderült, az itteni kikapcsolódást választók nagyjából hetven százaléka visszatérő vendég.

Ugyanakkor a Sárvárra érkezők nemcsak strandolnak és gyógyfürdőznek. Ahogy a TDM ügyvezetője fogalmaz, a zöld élmények és az aktív programok is igencsak keresettek. Az arborétum, a kalandpark, a Nádasdy-vár és a Vadkert Major állatsimogatója szinte mindenkinél kihagyhatatlan attrakció.

Fotó: a harkányi fürdő Facebook oldala

 

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.