Május elsején, vasárnap megnyitott a Békéscsaba Árpád fürdő az átállást követően. Az elmúlt időszakban elbontották a sátrat, kitakarították a medencéket, az aknákat, a szükséges berendezéseket, illetve a burkolatokat is javították.
Újdonság nem várható ebben a szezonban, a szokásos medencékkel, élményekkel, illetve feltételekkel számítanak a strandolókra. Zsadon Endre igazgató elmondta, hogy egyelőre – a kormányzati döntéshez igazodva – nem emelték a bérletek és a jegyek árait.
Ez is érdekelhet:
A harkányi fürdő strandja május 29-én rajtol
Torda sósfürdője
A magyar fürdőkultúra nagykövetei - az Omorovicza termékek
A vízparti fürdőzés aranyszabályai
Vízkereszt, vagy amit akartok tisza-taviak
Elindult a Balaton első szabadidős térképe
A gyógyfürdő-bérletesek számára bezár a Dagály
Többen rosszul lettek az Aquaworld Budapest élményfürdőben
Elindult a viharjelzés a nagy tavainkon
Szabad a szerelem Valentin napon és még pár napig a fürdőkben
AquaCity Poprad
Megugrott a fürdők forgalma