A Balaton leghosszabb fövenystrandját avatták Fonyódon

A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként.

Fövenyes strandot avattak Fonyódon – fotó: MHO

A Családbarát és vízisport célú fejlesztések Fonyód természetes fürdőhelyein című program része a Sándor-telepi strand rekonstrukciója, a bélatelepi kishajókikötő korszerűsítése és bővítése, valamint a Kripta-villa funkcióbővítő rekonstrukciója. A fejlesztések 2015 februárjában fejeződnek be. Pénteken elkészült a strandrekonstrukció első szakasza, ünnepélyes keretek között adták át a fürdőzőknek.

A strandrekonstrukció részeként 68-cal növelték a parkolóhelyek számát. Elkészültek a sétányok, öltözők, ivókutak, egy vízi színpad, és folyamatban van a füvesítés. A beruházás csak jövőre fejeződik be, épül még három játszótér is, köztük egy vizes élményjátszótér, ahol 400 négyzetméteren egyebek közt hajó, vízágyúk, vízalagút, csúszda és mászókák várják majd a gyerekeket. A strand a tervek szerint ingyenes marad, a fenntartás költségeit a parkolódíjak bevételéből kívánja fedezni a város.

A korábbi kikövezett partot 133 méter hosszan elbontották, a homokos részt a legfinomabb és legjobb minőségű balatoni homokkal töltötték fel 6-18 méter szélesen. A hullámvédelem érdekében három kis szigetet építettek a part elé, ezeket napozóhelyként is használhatják a fürdőzők.

mti

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.