Herkulesfürdő múltjáról és jelenéről nyílt kiállítás a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben egy olyan sorozat részeként, amely a kárpát-medencei fürdőkultúrát hivatott bemutatni és népszerűsíteni.
Kósa András László igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a napokban megnyílt tárlaton az intézet kiállítótereiben megidézik Herkulesfürdőt a Fortepan archív fotógyűjteményeiből származó képek segítségével. A kiállítás egy másik fontos része a herkulesfürdői építészeti örökség megmentésén fáradozó Herculane Project elnevezésű kezdeményezés önkénteseinek eddigi munkáját mutatja be. (Erről cikkünk itt olvasható: Megmentik a civilek Herkulesfürdőt)A tárlat harmadik részét Radu Igazság egyetemi tanár és fotográfus személyes gyűjteményéből származó eredeti régi fényképek és dokumentumok teszik ki, amelyek a térség akkori életének lenyomatai Herkulesfürdőről, Ada Kaleh szigetről, Orsováról és Szörényvártornyáról.
A bukaresti Magyar Kulturálsi Intézet 2019-ben indította el azt a sorozatot, amely a kárpát-medencei fürdőhelyeket mutatja be. A két testvértelepülés, Borszék és Fonyód után az egykori császárok és királyok kedvenc fürdőhelye, Herkulesfürdő következik, amelyet nemcsak mint fürdőhelyként mutatnak be, hanem az építészeti örökségre is fel kívánják hívni a figyelmet, amely az elmúlt évtizedekben igen lepusztult.
Kósa András László fontosnak nevezte, hogy az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtó is felfigyelt a dél-nyugat-romániai fürdő épített örökségének megmentésére irányuló civil kezdeményezésre, amelynek eddigi, főleg épületkonzerválásra irányuló eredményeit a szerdai kiállítás látogatói is megtekinthetik.
A megnyitó után egy online közvetített beszélgetés következik, amelyen részt vesz Stefan Balici, a román Országos Örökségvédelmi Intézet igazgatója, Oana Chirila, a Herkulesfürdő megmentését kezdeményező Locus Egyesület alapító tagja és elnöke, valamint Géra Eleonóra történész-levéltáros, az ELTE BTK Művelődéstörténeti tanszékének egyetemi docense, a kárpát-medencei fürdőkultúra kutatója.
Forrás: MTI
Fotó: Pataky Lehel Zsolt