Szent Orban Erdei Wellness Hotel szoba

A nyári szezon után az őszi foglalások is jól alakulnak

Az előzetes adatok szerint augusztusban a belföldi vendégéjszakák száma rekordot dönthet, és rendkívül ígéretesen alakulnak az őszi foglalások is, nemcsak a Balatonnál. A Magyar Turisztikai Ügynökség imázskampányt indított a belföldi turizmus erősítésére.

A belföldi vendégéjszakák száma a június és augusztus közötti időszakban elérheti a tízmilliót, amely a tavalyi adatnál is kedvezőbb. A belföldi vendégek több időt és pénzt költöttek – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai vezérigazgató-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Augusztus 20. sokáig vízválasztónak számított, a nyaralási, a balatoni szezon végét jelentette, de idén a négynapos hétvége után, amely összekapcsolódott az ünneppel, szinte telt házzal működnek a szálláshelyek egészen a hónap végéig – mondta.

A kilátások is kedvezőek. A Balaton mellett az ország más térségeiben, a Mátrában vagy Debrecen környékén is jól alakulnak az őszi foglalások.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a napokban elindította új belföldi kampányát Balaton – ezernyi kaland ősszel címmel, amelynek célja, hogy bemutassa, hogy a Balaton nem csupán a vízi élményekről szól. A cél, hogy négy évszakos úti cél legyen a Balaton.

Hirado.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.