nagyvázsonyi vár kinizsi vár

Akár egész napos programra alkalmas lesz a felújítás után a nagyvázsonyi vár

Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból. A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-vár látogatóközponttá válik, mely akár egész napos programot nyújt az érdeklődőknek.

A fejlesztés alapkőletételi ünnepségén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy négy esztendeje indították útjára a programot, melynek eredményeként országszerte 19 kastély és 15 vár újul meg. Mint mondta, a Kinizsi-vár fejlesztésére 1 milliárd 516 millió forint uniós forrást fordítanak. A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-várhoz hasonlóan a megújuló várak és kastélyok történelmi helyszínként látogatóközpontokká válnak, melyek akár egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek – tette hozzá György István.

Felidézte: a vár építése az 1390-es években kezdődött meg eredetileg egy másik helyszínen, majd ingatlanvita következtében az eredetileg tervezett helyszín helyett Nagyvázsonyban épülhetett meg a Kinizsi-vár. Az erődítmény névadója Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka volt, aki 1473-ban megkapta a várat a királytól – tette hozzá.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a vár emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki, melyek egész évben látogathatók lesznek. A földszinten az egykori várgazdálkodást mutatják be, az első szinten a várnagy szobája látogatható majd, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szinten a várőrség szobája tekinthető meg, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be. Lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével animációkon keresztül lehet majd ismerkedni, a lovagteremben konferenciákat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mostanra elbontották a pénztár épületét, új fogadótér, valamint árkádíves loggia-sor épül, kiépítik a vár fűtési rendszerét és megerősítik a falakat.

MTI / Fotó: nagyvazsony.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.