Csaknem ötödével nőtt, elérte a 3,8 milliárd forintot a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben, amikor a 11 nyitva tartó létesítményt közel egymillió fizető vendég kereste fel – írta a Világgazdaság.
Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatója a lapnak elmondta: január-márciusban 980 ezer fizető vendég kereste fel a fürdőket, 67,5 ezerrel több, mint az ugyancsak rekordokat döntő 2018 első három hónapjában. A látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal, az értékesítés nettó árbevétele 18,9 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt.
A műemlék fürdők vendégforgalma dinamikusabban nőtt, mint a budapesti turizmus mutatói, aminek egyik oka, hogy a fürdők egyre népszerűbbek a fővárosba látogató külföldiek körében, a másik, hogy jelentősen bővült a magyar vendégkör is.
A csaknem 20 százalékos bevételnövekedésben jelentős szerepe volt a helyi szolgáltatásokra, mindenekelőtt masszázsra és egyéb gyógyászati kezelésekre szóló jegyek bővülő eladásának, valamint a saját márkás termékcsomagok iránti élénk keresletnek. A társaság illetékese a lapnak elmondta: a három árkategóriában kínált, különböző termékeket – törölközőt, köntöst, tusfürdőt, sampont, szappant, krémeket – és másodlagos szolgáltatásokra szóló jegyeket tartalmazó csomagokból naponta több százat értékesítenek.
Az idei strandszezon hivatalosan április 27-én, jövő szombaton indul, a strandbelépők árának változtatásáról még nem született meg a hivatalos döntés – írta a Világgazdaság.
MTI / Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs