Barlangfürdő-komplexum épül kamikázé-csúzdával Demjénben

Több mint egymilliárd forintos beruházásból, várhatóan az év végére elkészül  a Heves megyei Demjén melletti Cascade Hotel 6500 négyzetméteres barlangfürdő-komplexumának első üteme. A demjéni termálvölgyben zajló fejlesztéstől a megye idegenforgalmának további erősödését várják – hangzott el a pénteki projektbejáráson.

Demjéni Termálfürdő este

Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a régió idegenforgalmát eddig is Heves megye húzta, ezzel a fejlesztéssel tovább nőhet a versenyképességük. Úgy vélte, a demjéni az egyik leginkább átgondolt fejlesztés a megyében, hiszen a szálláskapacitás-bővítésen túl új, vendégcsalogató attrakció készül.

Gutyán Gergely, az Észak-Magyarországi Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője a most záruló hétéves uniós pénzügyi ciklus idegenforgalmi beruházásaira visszatekintve elmondta: a régióban 187 projekt nyert el 59 milliárd forintnyi támogatást. Ebből Heves megyében 70 projekt valósult, illetve valósul meg mintegy 23 milliárd forint értékben.

„A célunk a színvonal emelése, a kapacitásbővítés, a jövedelemtermelő-képesség javítása és a szezonalitás csökkentése” – mondta Gutyán Gergely.

Rácz Kinga projektmenedzser emlékeztetett: a termálvölgyben fél éve működő négycsillagos Cascade Hotel 900 millió forintos beruházásból épült meg, a hozzá kapcsolódó barlangfürdő-komplexum pedig több mint egymilliárd forintból készül el. Az előbbi 267 millió, az utóbbi pedig 500 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében.

A tulajdonosok várakozása szerint a beruházás eredményeként a termálvölgy látogatóinak száma 2017-re eléri a 320 ezret – tette hozzá.

A leendő barlangfürdő-komplexum 6500 négyzetméteréből 1800 négyzetméter a vízfelület. Lesz benne sodrópatak, élményfürdő, szauna, török fürdő és csúszdatorony hat féle csúszdával, köztük egy „kamikázéval”, amelyen 70 kilométer per órás sebességgel lehet majd lecsúszni.

mti

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.