Hajdúszoboszló Gyógyfürdõ

300 programmal teszik a hajdúszoboszlói tartózkodást feledhetetlenné a fürdővendégeknek

Kutatást végeztek a törzsvendégek körében, akiknek 82 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy felkeresik-e idén Hajdúszoboszlót.

A koronavírus-járvány miatti három hónapos bezártság után Hajdúszoboszló készen áll arra, hogy kinyissa kapuit a turisták előtt – mondta a fürdőváros polgármestere csütörtökön a turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Czeglédi Gyula közölte: kutatást végeztek a törzsvendégek körében, akiknek 82 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy felkeresik-e idén Hajdúszoboszlót, 15,5 százalék gondolkodik rajta és csupán 2,5 százalék mondta azt, hogy semmiképpen nem megy nyaralni.

Fontos információnak nevezte a polgármester azt is, hogy a megkérdezettek kétharmada a magánszálláshelyeket, panziókat, apartmanokat részesíti előnyben, és csak a vendégek egyharmada megy szállodába.

A Kisfaludy-program keretében jelentős számú magánszálláshely újul meg Hajdúszoboszlón idén, és biztosít minőségi ellátást a vendégeknek – tette hozzá a polgármester.

Czeglédi Gyula kiemelte: alaposan felkészültek arra, hogy mind a közterületeken, mind a fürdőben biztonságos körülmények között fogadják a vendégeket, és élménnyé tegyék a hajdúszoboszlói tartózkodást: a programokkal nagy csoportosulásokat nem hoznak létre, de a város különböző pontjain folyamatosan kínálnak valamilyen kulturális, sport, vagy gasztronómiai programot.

Majoros Petronella alpolgármester jelezte: az önkormányzat felhívására mintegy 40 civil szervezet, helyi művészeti és alkotóközösség, művészeti intézmény „mozdult meg”, aminek eredményeként hatvan nap alatt több mint 300 kulturális-turisztikai attrakciót kínálnak a nyáron a fürdővárosban.

Első rendezvényüket „Mű terem a téren, avagy műterem a téren” címmel a strand főbejáratánál tartják, ahol tizenegy kortárs festő munkáját követhetik alkotás közben egész nap a látogatók.

A tervezett programok között egyebek mellett nép- és modern táncok, népzene, klasszikus és modern zenei koncertek, hagyományőrzők, kézműves bemutatók szerepelnek, de újra megnyitják a szabadtéri mozit is – sorolta Majoros Petronella.

Kovács Gergely alpolgármester a sportrendezvények közül a hajdúszoboszlói lovas napokat, a kamionos találkozót, a 30. Tour de Hongrie kerékpáros verseny befutóját, a veterán járművek bemutatóját és a Magyarország hat legjobb női teniszezőjének részvételével megrendezendő TOP6 tenisztornát emelte ki.

MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.