Tiszaligeti Fürdő felújítása

Zöld utat kapott a szolnoki Tiszaligeti strandfürdő felújítása

Elfogadta Szolnok ez évi költségvetését a közgyűlés csütörtökön, a város 32 milliárd forintból gazdálkodhat, működési kiadásra 11,6 milliárd forinttal számolnak, fejlesztésre 21,1 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből finanszírozzák a Modern városok program már megkezdett és tervezett beruházásait, amibe beletartozik a tiszaligeti fürdő felújítása is.

Ahogy tavaly novemberben már beszámoltunk róla, a kormány több mint 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő – a Modern városok program keretében megítélt – támogatásának köszönhetően fejleszthetik a tiszaligeti fürdőt és strandot.

A közbeszerzési eljárás után a tervek szerint 2019 tavaszán adják át a területet, és a munkálatok húsz hónapon át tartanak majd.

A területen lebontják a régi kabinokat, a nyári öltözőket, a kör alakú termálvizes medencét, a gyermekmedencét és a régi szaunaépületeket. Az úszó- és a tanmedence, a téli bejárat új öltözői, az élménymedence és a csúszdák viszont megmaradnak, de azokat is átalakítják, felújítják – közölte korábban Szalay Ferenc, a város polgármestere..

Az új élményfürdőben szabad- és beltéri medencék is várják majd a látogatókat, a gyerekek vízi csúszdákon és játszótéren is szórakozhatnak majd .

A megújult fürdőben sportpályák, játszóterek, sétány és fitneszpark is várja majd a vendégeket. A csónakázó tó új napozóstéggel bővül, mellette hangulatos teraszos vízparti büfé működik majd. A strand kedvelt környezete, a hatalmas parkos, ősfás terület megmarad és komfortosabbá válik. A fürdő 46 új parkolóhellyel és kerékpártárolókkal is gyarapszik.

MTI / termalfurdok.com

Fotó: A komplexum látványterve – www.szoljon.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.