Diósgyőri Várfürdő

Újraépítenék az egykori királynői fürdőt Diósgyőrben

Nagy szívfájdalma a miskolciaknak, hogy 2008-ban elveszítették egyedi szépségű strandjukat, a Diósgyőri Várfürdőt. A gazdaságossági szempontok évtizedeken át felülírták a reményeket, de bizakodásra ad okot, hogy az utóbbi időben a városvezetés is lát fantáziát az újranyitásban.

 

Rostás László volt miskolci főépítész, a Diósgyőri vár felelős tervezője szerint a vár újjáépítési programja részeként megvan a lehetőség, hogy várfürdőt alakítsanak ki a Lovagi tornák tere mögött, a volt strand megmaradt területén – írja a boon.hu.

Ennek történelmi gyökere is van, hiszen ezen a területen működött annak idején a királynők fürdője. Az egykori épület nyomai ma is megvannak, és visszaállítható lenne eredeti állapotában.

Diósgyőri Várfürdő medence

„Az én véleményem szerint a várprogram részeként meg kellene épülnie a várfürdőnek, de nem a korábban létezett szabadtéri strandnak – jelentette ki Rostás László a Mandorla Egyesület felkérésére néhány nappal ezelőtt tartott előadásakor. – Azért nincs értelme strandként üzemeltetni a területet, mert rendkívül hideg a medencék vize. Sokakban van nosztalgia az egykori strand iránt, de azok az idők elmúltak, amikor ilyet gazdaságosan lehetett üzemeltetni. Amikor 2008-ban bezárták, az oka akkor is a gazdaságtalan működés volt.”

A fürdő szauna részét 2011-ben megpróbálták vállalkozásba adni, de akkorra a kiszolgálóépületek olyan állapotba kerültek, hogy le kellett mondani hosszú távon erről a tervről.

„Régészek találták meg 2014-ben az egykori királynői fürdő gótikus épületének nyomait – folytatta Rostás László. – Ekkor döntöttünk úgy, hogy a várfürdőt egységként kell kezelni, és a vár felépítése után fontos része lehet ez is az európai turisztikai attrakciónak…”

Része lehet a fürdőnek korabeli környezetben a szauna a barlangi merülőmedencével, dézsafürdők, pezsgőfürdő és sok más.

Diósgyőri Várfürdő látványterv

Egy építésznek tanuló egyetemista, Vári Mihály diplomamunkájával álmodta újra még 2017-ben a mára méltatlanul elhanyagolt és nem is működő Diósgyőri Várfürdőt, a fentebb közölt látványtervek az ő munkái.

Címlapfotó: archiv

Forrás: boon.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.