Több mint négymillió vendég kereste fel a budapesti fürdőket

A fürdőket üzemeltető társaság tájékoztatása szerint a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztések és a kedvező nyári időjárás eredménye. Tavaly az összes állandó fürdő vendégforgalma magasan túlteljesítette az előző év azonos időszakát, közöttük kiemelkedett az egész évben nyitva tartó Paskál fürdő több mint kétszeres, és a Csillaghegyi fürdő, 25 százalékos növekedéssel.

Tavaly négy százalékkal több, közel 4,2 millió vendég kereste fel a budapesti fürdőket, a bevételek pedig meghaladják a 13 milliárd forintot, ami 14 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte az előzetes adatokat a Budapest Gyógyfürdői Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A fürdők közül a legnagyobb forgalmat 2017-ben is a Széchenyi Gyógyfürdő bonyolította, mely 2017-ben a budapesti gyógyfürdők sorában először megszerezte a “EuropeSpa” minősítést termál fürdő kategóriában. A fürdő a napijegyes forgalmát közel 8 százalékkal növelte, csaknem 1,6 millió vendéget fogadott, ez a társaság összforgalmának több mint 35 százalékát teszi ki.

A tájékoztatás szerint kimagasló, 24 és 38 százalék közötti forgalomnövekedés volt az összes strandon. Közölték: a vendégek 9 százaléka érkezik beutalóval, a külföldi vendégek a Sziget Fesztivál és a decemberi ünnepek alatt látogatták a fürdőket.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. bevételéből több új fejlesztést tervez, idén nyáron átadják a Csillaghegyi fürdő új fürdőegységét. A fejlesztéssel a mai kor színvonalának megfelelő rekreációs -, sport-, vendéglátó-, szolgáltató funkciókkal rendelkező területet adnak majd át. A BGYH Zrt. megkezdte a 2005 óta zárva tartó Pesterzsébeti Jódos-sós Gyógy- és Strandfürdő felújítását is, ami 11 belső gyógy-, termál- és élménymedencékkel és további 3 kültéri medencével (hullám medence, gyerekmedence, 25-ös úszómedence) bővül.

MTI / Kiemelt fotó: Széchenyi gyógyfürdő szabadtéri termálmedence – MTI fotó Kallos Bea

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.