Mátraderecske mofetta

Szerelmet gerjesztő gázfürdők a Mátrában

Úgy tartják Erdélyben, hogy a “gázferedő szerelemre gerjeszt”, így akiket egymásnak szántak, feltették a büdös gödrökhöz tartó szekerekre, hogy a házasodás előtt hadd üldögéljenek egy kicsit együtt gáz felett, mentén.

Erdélyben nagy hagyománya van a moffetákban való szárazfürdőzésnek, ami nem csoda, hisz, legalább 60, hanem több mofetta található a térségben.

Mofetta

A mofetta = széndioxidos szárazfürdő. A fürdőmedencét nem vízzel, hanem széndioxiddal töltik meg, ebbe a medencébe ülnek gázfürdőzők, úgy, hogy a szén-dioxid, maximum a mellkasukig érjen.

Kovászna mofetta
Kovászna Mofetta (Fortepan/Sütő András)

A mofetták vulkanikus utóműködés eredményei, a talajból, mintegy 1000 méter mélyről feltörő gáz talál utat magának a felszín közelében.
A gáz időnként záptojás szagú, ez annak a jele, hogy némi kéndioxid is felszínre jut. Általánosságban a feltörő gáz magas a széndioxid tartalmú, ami mellett radon, oxigén, nitrogént és metán egészül ki az összetétele.
A feltörő száraz gázt a gyógyturizmusban hasznosítják, balneoklimatérikus kezelések formájában.
A szén-dioxid a bőrön keresztül szívódik fel és az orron át történő belégzés közben ki gyógyító hatást, kitágítja az ereket, ami a fürdő elhagyása után megszűnik, és az érfalak visszahúzódnak. A szén-dioxid fürdővel, az erek rugalmasságának fenntartását biztosítjuk, ha naponta 20-20 percet mofettázunk. A gyógygázfürdő elsősorban a népbetegségekre, az érelmeszesedésre, a magas vérnyomásra és szívritmuszavarok megelőzésére van jó hatással. Hatékonyan alkalmazható cukorbetegségek, poszttrombotikus szindróma, Beurger-kór, Raynaud-szindróma, csontritkulás és renyhén gyógyuló lábszárfekély gyógyításánál is.

Nem ajánlott száraz gőzbe járni azoknak, akik valamilyen akut, fertőző betegségben szenvednek, daganatos betegség, tüdőtuberkolózus, szerfüggőség vagy valamilyen pszichés betegség áldozatai.

Magyarországon három helyen lehetséges szén-dioxid fürdőzni Mátraderecskén, Parádfürdőn és a népszerű Hajdúszoboszlói fürdőben.
Az első természetes formában feltörő szén-dioxid fürdőt Budapesttől 120, Egertől 30 km-re a Keleti Mátra északi oldalán található, Mátraderecskén fedezték fel.

Mátraderecske mofetta
A faluban nem csak a fürdőben találtak a földből feltörő gázszivárgásokat, hanem a falu más részein is, ami addig, amíg a lakosság ki nem ismerte a természetes gázszivárgások természetét okozott némi problémát a lakosság körében. Az évszázadok során a településen élők megtanultak együtt élni a gázszivárgással. Az ásott kutak szén-dioxidos jellege az 1930-as évek óta ismert. A lakossági bejelentések szerint 1992-ben jelezték a gázszivárgás növekedését. Erre alapozva földtani, kémiai, fizikai, radiológiai és gyógyászati vizsgálatokat végeztek természeti jelenség tulajdonságainak megismerésére és gyógyászati tevékenységbe való beforgatására.
A mátraderecskei gáz oxigént, nitrogént, metánt és széndioxidot tartalmaz, jellegzetessége, hogy magas radontartalommal bír, radioaktivitása / 222 Rn / 125 kBq/m3.
A Mátraderecske térségben felszínre érkező gáz nagy mennyiségű, erősen töredezett triász kori karsztvíztároló rétegekből származik. A 400 l/óra intenzitással feltörő gáz, mélységi eocén vulkáni andeziten keresztül szivárog át a felszín közelébe. A hasznos gázt az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága 1999-ben gyógygázzá nyilvánította és az erre kiépített gyógyászati központot 2006-ban gyógygázfürdő intézménnyé minősítette.
A mátraderecskei gyógygáz jelentősen hozzájárul az ország érbetegeinek, egyes reumatológiai kóresetek színvonalas ellátásához, rehabilitációjához. A reggel 7 órától, délután 4-ig nyitva tartó gyógyászati központban egy gyógygáz kezelés 1800 forintba kerül. A kezeléshez bejelentkezés szükséges.

A Parádfürdői Erzsébet Park Hotelben 2011-től van lehetőség a parkjában található természetes szén-dioxid fürdő használatára. A 2013-tól gyógygázzá minősített szén-dioxid gázt egy kompresszor segíti a felszínre. A gyógygázzá minősítéstől kezdve kiegészítő egészségügyi szolgáltatások is színesítik a gyógyászati központ szolgáltatási kínálatát. Ezt a mofettát használják a patinás hírnevű Parádfürdői kórház vendégei is.

Parádfürdő gyógyászat

Hajdúszoboszlón mesterségesen előállított szén-dioxiddal működő, 12 db új típusú szén-dioxid gyógygáz kabin vehető igénybe, a fürdő orvos alkalmazottainak javaslatára. Egy bérlet 3000 Ft, a félórás kezeléseket 10-15 alkalommal érdemes megismételni.

Hajdúszoboszló Mofetta

A mofetta kezelés ára 1700 ft/fő, amely gyógykezelés csomagban és rekreációs célból is igényelhető. A fürdő reggel 9 órától délután 4 óráig használható.