Nyugat-Dunántúli gyógyászati és wellness-szolgáltatók: nem jellemző a számlaadás

Az adóhivatal által ellenőrzött gyógyászati és wellness-szolgáltatók 40 százaléka nem adott számlát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, többen az alkalmazottakat sem jelentették be.

A NAV tapasztalatai szerint az ellenőrzés alá vont adózók 40 százaléka követett el valamilyen jogsértést, nem kaptak nyugtát az ellenőrök például biorezonanciás és kineziológiai kezelésről, szemészeti vizsgálatról, pedikűr szolgáltatásról vagy fitneszedzésről. A nyugtaadási kötelezettség megszegése mellett több esetben a szolgáltatást nyújtó alkalmazottak bejelentése is elmaradt.

A nyári ellenőrzéssorozaton belül a nyugat-dunántúli régióban a szokásos célterületeken, vagyis rendezvényeken, fesztiválokon, strandokon, illetve nyári szezonális termékeket árusítók, szolgáltatást nyújtók körében végzett ellenőrzések mellett több héten keresztül a wellness- és gyógyturizmushoz kapcsolható tevékenységekre is kiemelt figyelmet fordított az adóhatóság. Az egészségmegőrzéshez köthető szolgáltató szektor célzott vizsgálatánál az átlagosnál sokkal magasabb számban tártak fel hiányosságokat.

Az adóellenőrök mindhárom megyében wellness, humán-egészségügyi és szépészeti szolgáltatásokat vettek igénybe, de számos esetben elmaradt a nyugtaadási kötelezettség. A szolgáltatók meglepődése azt is mutatja, hogy ebben a szektorban kevésbé számítanak a revizorok megjelenésére.

A NAV közleménye arra is kitér, hogy a nyugat-dunántúli régió a kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően élen jár e szolgáltatások területén, jelentős az osztrák és szlovák gyógyturisták száma a határ menti nagyvárosokban, például Sopronban és Mosonmagyaróváron, valamint a Zala és Vas megyei gyógyfürdőhelyeken.

Az érdekesebb példák közé tartozik annak a pedikűrösnek az esete, akihez elfoglaltsága miatt csak egy héttel későbbre lehetett bejelentkezni, de a kezelést követő fizetéskor elmaradt a nyugtaadás. Az adóellenőrök a pedikűrösnél lefoglalt naptárban azt látták, hogy naponta 8-9 vendéget fogad, a nyugtatömbben azonban egyes napokon nem is volt bejegyzés. Az már biztos, hogy hatósági eljárás indul a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt, de ezt követően utólagos adóellenőrzésre is számíthat a szolgáltató.

Az adóellenőrök egy olyan gyógymasszőrhöz is eljutottak, aki szórólapon hirdette magát, pedig papíron több hónapja szüneteltette a tevékenységét. Kiderült, hogy a tevékenység szünetelésének bejelentése óta a teljes bevételének eltitkolására törekedett, azonban a kiszabott mulasztási bírság mellett elveszítette a későbbi átalányadózási lehetőségét is.

Egy biorezonancia vizsgálattal és kezeléssel foglalkozó kft. rendelőjébe is bejelentkeztek az ellenőrök, de a 18 ezer forintba került kivizsgálás és kezelés után nem kaptak nyugtát. Hirdetés alapján egy kineziológiai kezelés keretében történő stresszoldásra is kértek időpontot a revizorok, ahol a másfél órás, 7 ezer forintba kerülő „kezelés” után szintén elmulasztották a számlaadást.

forrás MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.