lillafüred hámori tó strand

Mikor még Lillafüreden is lehetett strandfürdőzni

Egyre kevesebben tudják, de a Hámori-tavon egykor nemcsak csónakázni lehetett, hanem fürdőzni is. Régi képeslapunk az egykori lillafüredi standfürdőt ábrázolja – írja a minap.hu.

Az 1930-as években, a frissen megépült Palotaszálló átadását követően Lillafüred egyre népszerűbb kiránduló- és üdülőhellyé vált, így nem csoda, hogy több turisztikai attrakció is üzemelt itt: volt síközpont és ilyen volt a cölöpökre épített strandfürdő is, ami 1932-1944 között működött.

Azt tudni érdemes, hogy magát a tavat már régóta gyógyhelyként kezelték, annak iszapját már több száz éve hasznosították. Révay Ferenc főerdőmérnök hagyatékában fellelhető tervek szerint már eredetileg is akartak ide egy hideg vizes strandot is. Eredetileg betonmedencét terveztek, végül azonban a cölöpökre épült fakeret mellett döntöttek. A létesítmény a háborút ugyan átvészelte, azonban a szálló hadikórházzá minősítése után a strand is megsemmisült.

 

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.