A Balatontól 15 kilométer távol található Veszprémi Állatkert az egyike a leglátogatottabb és legismertebb hazai állatkertnek, amely színvonalas programjai és különleges állatai miatt vonzó turisztikai célpont. A magyar családok körében egyre népszerűbb a hazai nyaralás és pihenés, különösen a Balaton és környéke. A Veszprémi Állatkert egész évben színvonalas egész napos kikapcsolódást kínál az állatkedvelők és családok részére.
A Veszprémi Állatkert története és elkötelezettsége
Hivatalos nevén a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, 1958-ban nyílt meg, hazánk harmadik állatkertjeként. A festői szépségű Fejes-völgyi területen korábban szeméttelep volt. Az Állatkert nevét a híres Afrika-kutató, állattani gyűjtő és útirajzíróról, Kittenberger Kálmánról kapta.
Az Állatkert a hazai és nemzetközileg veszélyeztetett, vagy fokozottan veszélyeztetett fajok fennmaradásért indított kampányokban vesz részt évről évre.
Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) tagjaként, 2009-ben részt vettek az EAZA Carnivore a „Piszkos 12”kampányában, amely az európai ragadozók évén belül olyan állatok védelmében indított kampányt, mint például a barna medve, a sarki róka, a szürke farkas, jegesmedve.
A 2011-es év az emberszabású majmok védelme jegyében zajlott, Ape Campaign-keretében az emberszabású majmok aktuális helyzetére, és fajokat veszélyeztető tényezőkre, kiemelten a csimpánzokra, gorillákra, gibbonokra, és orángutánokra hívták fel a figyelmet.
Az Állatkert természetvédelemmel kapcsolatos oktatói nevelői tevékenységéről is ismert, a nyári táborokat, tanórákat bonyolít a 2011-ben átadott Bakonyi Erdei Mesterségek Tanösvény keretében.
Veszprémi Állatkert napjainkban
Az Állatkert a hagyományos állatkerti állatok mellett ritka és értékes fajokkal rendelkezik, amelyek között emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek és rovarok változatos egyedei élnek. Az Állatkert lakóinak részletes leírása az állatkert hivatalos oldalán tekinthető meg.
Fejlesztések
A fejlesztések keretében 2016-ban megnyílt hazánk legnagyobb Földtörténeti kiállítása és dinoszaurusz parkja, ahol 50 életnagyságú dinoszaurusz szobor tekinthető meg.
2017-ben az Axis szarvas csapat kapott új tágas kifutót, és az Afrika szavanna állatállománya bővült orrszarvúval, és ezenkívül a lakók közé lámák, dromedárok, makik, alpakák, dámszarvasok és sörényes juhok is érkeztek.
A gyermekek között legnépszerűbb talán az egyedi tervezésű Kölyökdzsungel játszóház és terrárium, és az Afrika-szavanna kifutója, amely 2018-ban játszótérrel bővült. A játszótéren a gyerekek átélhetik a világhírű Serengeti Nemzeti Park különleges állatvilágának hétköznapjait. Népszerű az élményhajó, amelyen játékosan ismerhetik meg, hogyan érkeztek meg az első lakók Afrikából az állatkertbe.
A 2014-ben nyitották meg az Elefánt Parkot, és a vizes élővilágot bemutató projekt keretében borjúfókákkal és pingvinekkel ismerkedhetnek a látogatók.
Elérhetőség
8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán u. 17.
Autóval a 8-as főútról jobbra, a Tapolcai elágazó utáni úton közúti táblák jelölik az Állatkertet.
Tömegközlekedéssel
V-Busszal, amely interaktív utazásszervező alkalmazásával tervezhető meg az utazás. Információ a weboldalon, vagy mobil alkalmazásán a www.vbusz.hu oldalon érhető el.
Gyalogosan
Az autóbusz-állomástól 20 perc alatt érhető el.
Jegyárak
A Veszprém Zoo-ba különböző típusú jegyek vásárolhatók. A csoportos kedvezményekről, és jegyárakról, az elfogadott utalványokról a hivatalos honlapján a https://www.veszpzoo.hu/ oldalon lehet tájékozódni. Online jegyvásárlásra szintén a megadott oldalon van lehetőség.
Baba jegy 0-2 éves korig: 200 Ft;
Gyermek jegy 2-18 éves korig: 2300 Ft;
Diák/ nyugdíjas jegy: 2400 Ft;
Felnőtt jegy: 3300 Ft;
Regisztrációs jegy: 200 Ft;
Családi jegy (2 felnőtt+ 1 gyerek): 8200Ft;
További gyermekek jegye a családi jegyhez: 2000Ft/fő
A jegyek készpénzzel, bankkártyával, és SZÉP kártya szabadidő alszámláról fizethető.
Nyitvatartás
Az év minden napján, munkaszüneti napokon, ünnepnapokon is nyitva van.
Március 1-től-március 31-ig 09:00-15:00 Hétvégén 09:00- 16:00
Április 1- április 30-ig 09:00-17:00 Hétvégén 09:00- 17:30
Május 1- szeptember 30-ig 09:00-18:00 Hétvégén 09:00- 18:00
Október 1- október 31-ig 09:00-16:30 Hétvégén 09:00- 17:00
November 1- november 30-ig 09:00-15:30 Hétvégén 09:00- 16:00
December 1- február 28-ig 09:00-15:00 Hétvégén 09:00- 15:30
A szabályokról, állatkertben való közlekedésről, az Állatkert honlapja nyújt részletes felvilágosítást.
Fotók: MTI / www.veszpzoo.hu