Tovább csúszik a Balaton-parti élményfürdő átadása

A siófoki létesítményt még 2021-ben zárta be az önkormányzat, miután az épület állaga annyira leromlott, hogy életveszélyessé vált. A Galerius Fürdő felújítását 2024 őszén kezdték meg, most pedig úgy tűnik, a feltárt műszaki problémák miatt jelentős csúszás várható a létesítmény újranyitásában.

– Három hónap csúszásra lehet számítani, az új kalkuláció szerint a Galerius Fürdő műszaki átadása 2025 novemberére tolódik,  amit a használatba vételi eljárás és a próbaüzemek követnek majd. Így 2026 első negyedévében várható a Galerius átadása – mondta el a Sonline.hu-nak Balázs János projektvezető. Mint kiemelte, még mindig gondot jelent a tetőszerkezet felújítása, ami további gondos odafigyelést igényel. A szakértői vélemények szerint már a kezdetekkor is voltak tervezési hiányosságok, melyek nagymértékben hozzájárultak a bezáráshoz. A bezárástól a beruházás megkezdéséig eltelt közel 3 év alatt tovább károsodott az épületet, ezek rendbehozatala szintén a projekt felelőssége.

A Galerius Fürdő felújításának pótmunkái

– Mindenáron üzembiztos, és minden látogató számára biztonságos épületet szeretnénk átadni. A fürdő eredeti tervezésének és kivitelezésének hibái, valamint az üzemeltetés kifogásolható színvonala, továbbá az, hogy a létesítmény három éve nem üzemel, olyan pótmunkákat tesznek szükségessé, amelyek a bontások során kerültek felszínre, és ezek kiemelt jelentőséggel bírnak egy biztonságos környezet létrehozásához. Kevés nagyobb presztízsveszteség érhetné a beruházást, mint a megnyitás után egy műszaki hiba miatti ismételt bezárás – mondta Balázs János .

Nem igényelnek többletforrást

Ahogy az a legutóbbi képviselő-testületi ülésen kiderült, a pótmunkák egyelőre nem igényelnek többletforrást, a felújításra szánt 1,8 milliárd forintba beleférnek. Független szakértőt bíznak meg az újonnan felmerült munkák szükségszerűségének és költségeinek ellenőrzésére.

A Galerius Fürdő felújítására Siófok a Területi- és Településfejlesztési Programból (TOP) nyert támogatást. A jelenlegi kalkuláció szerint munkálatok 1,8 milliárd forintba kerülnek, amelyből 900 millió forintot a pályázat biztosított. A fennmaradó összeget a város saját forrásaiból gazdálkodja ki.

Címlapkép: A Galerius Fürdő felújítás alatt álló belső medencetere
Forrás: Balaton-Parti Kft.

 

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.