velence

Tömegtelenít Velence, elég ha csak a szerelmesek mennek

Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja évről évre több látogatót fogad, s bár a turizmus jelentős bevételekhez juttatja az olasz várost, egyúttal komoly nehézségeket is támaszt. Az idegenforgalommal nehezen tud együtt élni a velencei polgárság, ezért újabb és újabb szabályokkal korlátozzák a látogatókat.

Az olasz statisztikai hivatal szerint a város 2013-ban közel 13 millió turistát fogadott. A látogatók száma a következő években várhatóan eléri, majd meghaladja a járvány előtti szintet. Mindeközben Velencében egyre több lakos dönt úgy, hogy a turisták kibírhatatlan áradata miatt elköltözik a városból.

Hogy van-e az olaszoknak bármiféle elképzelésük attól, hogy miként lehetne megoldani a gondokat, azt nem tudjuk, de 2023 szeptemberében például napi öteurós városba lépési díjat vezetett be a helyi hatóság.

Egy friss hír szerint júniustól ismét életbe lép néhány korlátozás. A nagyobb jelentőségű kezdeményezés szerint betiltják Velencében a 25 főnél népesebb turistacsoportok látogatását.

A másik döntés arról szól, hogy a megafonok használata is tilos lesz. Amiben inkább az a meglepő, hogy ma még legális az ilyen típusú hangoskodás a reneszánsz városcsodában. Persze hogy az ilyen intézkedések mennyit segítenek, azt nehéz megítélni. Mindenesetre a nyáron az UNESCO szakértői megállapították:

fel kellene venni Velencét a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, mivel félő, hogy az éghajlatváltozás és a tömegturizmus végleg tönkreteszi.

Ezen túl az ENSZ szervezetének szakértői az olasz hatóságokat azzal vádolták meg, hogy nincs kellő stratégiai elképzelésük az egyik legfestőibb olasz város problémáinak kezelésére.

Borítókép: A Szent Márk tér a tömegturizmus kezdetén (Forrás: Fortepan)

Forrás: economx.hu, Magyar Nemzet

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.