hódmezővásárhelyi strandfürdő fórum

Súlyos kritikákat kapott a hódmezővásárhelyi fürdő a vendégektől

A sorban állás, a piszkos víz, rossz tusolók és a potyogó csempék bosszantják leginkább a vásárhelyi fürdő törzsvendégeit. A hódmezővásárhelyi strandfürdő körülményeire panaszkodnak, de a strand vezetője szerint csak ürügyet keresnek a leváltására – írja a delmagyar.hu.

A napokban strandfórumot tartottak, a rendezvé­nyen öt képviselő, Molnár Lászlóné, Lőkösné Nagy Sarolta, Ot­­­­lakán Mihály, Fejes Péter és Be­­rényi Károly alpolgármester vett részt, valamint a strand törzs­vendégei és a vizes sportszervezetek vezetői közül többen. Egy törzsvendég arra panaszkodott, hogy a fürdőben leg­alább 8 társával együtt fertőzést kapott.

Azt mondta, a víz piszkos, és ipari hipóval fertőtlenítik. Ősszel hetekig nem volt meleg víz a tusolóban. Voltak, akik kifogásolták az úszómesterek, pénztárosok munkáját. Elhangzott az is, hogy nincs rendszer a diákok úszásóráiban. Más a csúszásveszélyt említette meg. A fürdő vezetője nem vett részt a strandfórumon. A delmagyar.hu-nak elmondta, előre leszervezett, többnapos programja volt, amit nem tudott elhalasztani. Hivatalos meghívást a szervezőktől nem kapott.

– Ez a fórum a személyem el­­leni támadás volt, övön aluli ütésekkel. A képviselő-testület ugyanis hamarosan dönt a ve­­zetői pályázatokról, amin én is indultam. Vásárhelyen sincs több panasz a fürdőre, mint máshol. Hogy fertőzést kapott valaki, ilyen jelzés felénk nem érkezett. – mondta Gömöri Csilla, a strand vezetője.

– A létesítmény működésével kapcsolatban a fürdővezetés és a város is sok panaszt kap – teljes joggal. Tudjuk, hogy nem tökéletesen működik – mondta Márki-Zay Péter.

Csütörtöki ülésén elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését. Az önkormányzat idei költségvetéséből a strand területén pedig csúszdaparkot és kempinget alakítanának ki.

Forrás: delmagyar.hu / MTI

Fotó: Kovács Erika / delmagyar.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.