Félidejéhez érkezett a Velencei-tó fejlesztése. A rekonstrukciós munkálatok célja a tó vízminőségének javítása, a part menti területek természetközeli állapotának magasabb színvonalú megőrzése, illetve környezettudatos rehabilitációja.
A projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg, részben európai uniós támogatásból, részben a Széchenyi 2020 program keretein belül – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában.
A 70-es években kialakított csónakkikötők és a partfalak ma már nem felelnek meg a kor igényeinek. A Velencei-tó környéki városvezetők egyetértenek abban, hogy ez sokat jelent majd minden város számára, és örömmel fogadták a beruházásokat.
A városvezetők és a projektfelelősök április közepén jelentették be, hogy a velencei-tavi partfal komplex felújítása elérte a 25 százalékos készültséget. Arról is beszéltek, hogy 2021-ig befejeződnek a munkálatok.
Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, fontos figyelembe venni, hogy a munkálatok idején a tó élni szeretne. A turisztikát nem lehet elzárni a tótól, tehát amit elkezdtek építeni, azt ugyanabban a szezonban be is kell fejezni. Ez azt jelenti, hogy ha például a felújítás során a strandok partfalát ősszel kibontják, azt tavasszal be kell fejezni, hogy a nyáron üzemelhessen a strand. És a kikötők felújítását is hasonlóképp kell elvégezni – mondta Csonki.
Őszre elkészülhet a teljes oldalfal-rekonstrukció
A kivitelezés során megvalósul a partfal rekonstrukciója, a vízfolyások és hordalékfogó tározók rendezése, az öböl- és áramlásjavító kotrás, az úgynevezett zagyterek és a természetes halbölcsők kialakítása. Jól látszik, hogy a turisztikai igények mellett a természetvédelmi szempontok is szerepet játszottak a projekt kidolgozásakor.
Csonki emlékeztetett: a régi partfal függőleges volt, ami az evezés szempontjából hátrányos volt, hiszen a szélső pályán olyan káros visszaverődést okozott a hullámzás, hogy az befolyásolta a versenyeket. Ellenben horgászati szempontból ez jó volt, hiszen közvetlenül a partról lehetett horgászni, így a horgászok könnyen elérték a mélyebb vízterületeket is – tette hozzá.
Többlépcsős egyeztetés után született meg a ma már több helyen látható megoldás. A tónak és környezetének széles kör igényeit kell kielégítenie. Őszre el kell készüljön a teljes oldalfal-rekonstrukció, ugyanis szeptember 11–15. között rendezik meg az evezős Masters regattát, a veteránok legnagyobb seregszemléjét.
Jól teljesít a turizmus a Velencei-tónál is
A Velencei-tónál is jelentős a turizmus, amely miatt elengedhetetlen, hogy a víz minőségét időről időre javítsák. Gárdonyban például a főváros közelsége miatt sok az egynapos üdülő. Tóth István, a város polgármestere elmondta, százezer fölötti vendégéjszakaszámmal büszkélkedhetnek éves szinten, ugyanakkor ennél több vendégük van.
Mint mondta, a gárdonyi nyolc kilométeres partszakasz és az agárdi gyógyfürdő rengeteg egynapos vendéget fogad. Velence közkedvelt turisztikai helyszínné vált.
Velencén megközelítőleg 200 ezer vendégéjszakával számolnak évente. Éppen ezért a polgármester üdvözli a fejlesztést, de a horgászok és a turisták érdekeit védve igyekszik folyamatos egyeztetésekkel megakadályozni például a további kikötők elbontását, addig, amíg újak nem kerülnek kialakításra.
Koszti András, Velence polgármestere elmondta, 2014-ben megfogalmazták, hogy sportközponttá szeretne válni Velence, és a turizmust is a csúcson járatnák, vagyis visszahoznák Velence fénykorát. Mára ezt – a polgármester szerint – el is érték. Hozzátette: egyre több vendégéjszakát töltenek a turisták a településen, ezáltal egyre nagyobb a befolyó idegenforgalmi adó is.
A partfal a felújítást követően megfelel majd a nemzetközi evezős versenykiírásoknak is, a horgászok élvezhetik a könnyebb bejutási lehetőségeket, az új kikötőket és nem utolsósorban a várhatóan megnövekvő halállománnyal járó sikeresebb horgászatot. A strandolók pedig a vízminőség további javulását tapasztalhatják majd, amikor befejeződik a velencei-tavi partfal-rekonstrukció.
forrás: M1 / hirado.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán