Balaton-átevezés

Már több ezer nevezés érkezett a kilencedik MOL Balaton-átevezésre

Június 27-én kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést – az ezúttal a MOL névadó szponzorálásával létrejövő rendezvény résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc és fél kilométeres útvonalat.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) keddi sajtótájékoztatóján Csákovics Gyula, az átevezésnek 2021 óta otthont adó Zamárdi polgármestere profi módon megszervezett és lebonyolított versenynek nevezte az eseményt.

Hozzátette, hogy tavaly ő is próbára tette magát, és teljesítette a távot, ezek alapján pedig mindenkinek ajánlja a jó hangulatú vízi rendezvényt. Mint mondta, az átevezés amellett, hogy sportnap, csapatépítés is, mert sok cég elindul sárkányhajóban, de családi esemény is, mert szülők és gyerekek együtt evezhetnek.

Fetter Balázs, az új támogató, a MOL-Csoport szponzorációs vezetője kiemelte, hogy a cég és a kajak-kenu kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza. Tavaly kiemelt támogatói voltak az eseménynek, de idén szintet léptek, mert névadó szponzorrá váltak. Kiemelte, arra is büszkék, hogy egy éve sokan teljesítették a távot a cég dolgozói közül, és idén is sok a jelentkező. Megjegyezte, hogy a MOL más „szerepben” is jelen lesz Zamárdiban: saját palackozású vizet is osztanak.

Vida Gergely, az esemény főszervezője, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója emlékeztetett rá, az átevezéssel az a céljuk, hogy összekapcsolják a mozgást és a szórakozást. Idén is változatlan, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel teljesíteni lehet a 8,5 kilométert.

Elhangzott, hogy

már több mint kétezren jelentkeztek; online június 24-ig lehet ezt megtenni, illetve személyesen az esemény napján a helyszínen. Aki május 31-ig jelzi indulási szándékát, a kedvezményes részvételi lehetőség mellé az esemény hivatalos emblémás pólóját is megkapja. A táv teljesítése az idén is különböző idősávokban lehetséges.

Mivel cél a környezet védelme, az ökolábnyom csökkentése is, ezért a szervezők a névadó támogató jóvoltából nemcsak a hidratációt segítő ásványvizeket biztosítanak, hanem MOHU Fesztivál REpont automatákat is felállítanak.

MTI

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.