Leváltották a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatóját

Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal. Azt írták: a Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

A közlemény szerint Szűts Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. Tizenegy éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között vezérigazgatója volt.

Az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója volt 2010 és 2014 között, 2007 óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense.

Innovatív vezetői munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját.

Szűts Ildikó a vezérigazgató székben Szőke Lászlót váltja.

MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.