rácz fürdő

Jövőre megnyithat a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-t.

A közleményben felidézték: május végén árverésen szerezte meg a BGYH Zrt. a Rác fürdőt és a mellé épült szállodát. Az adás-vételi szerződés aláírása augusztus első hetéig húzódott, a kulcsok pedig várhatóan szeptember elején kerülnek a fővárosi cég birtokába.

A közleményben idézték Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest, aki azt mondta: legkésőbb jövő év végén szeretnék megnyitni a Rác fürdőt. A felújítás üteme attól is függ, milyen anyagi helyzetben lesz a főváros, de akár uniós források bevonása sem kizárt. A városvezetés számára kiemelt jelentőséggel bírt visszaszerezni a különleges atmoszférával bíró fürdőt és a hotelt – mondta.

A vételár kifizetését követően 15 nap múlva kerülhet sor a birtokba vételre, így jelenleg nem lehet tudni, milyen állapotban van a fürdő és a szálloda – idézték Szűts Ildikót, a BGYH vezérigazgatóját. Szavai szerint a város- és a cégvezetés szándéka egyértelmű: műszaki állapotfelmérés és üzleti koncepció készül. Ennek alapján lehet majd dönteni a szálloda sorsáról, a fürdő felújítását pedig a legrövidebb időn belül szeretné megkezdeni a BGYH. A hotel sorsáról a Fővárosi Közgyűlés dönt majd.

A BGYH egyetlen ajánlattevőként licitált május 31-én a fürdőre és a szállodára, így a főváros cége az 5 milliárd forintos kikiáltási áron szerezte meg a 3333 négyzetméteres Rác fürdőt, valamint a 2070 négyzetméteres, 67 szobás szállodát.

Forrás és fotó: MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.