adria ic horvát tenger

Idén nyáron is elindul a horvát tengerparti járat

Tavaly minden korábbinál többen vették igénybe a szolgáltatást, több mint tizenháromezren utaztak vonattal a horvát tengerpartra.

Idén nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV–Start éjszakai járata, az Adria intercity (IC). A 2022-ben a The Guardian által Európa tíz legjobb vasúti élményutazása közé választott járat június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik háló-, fekvőhelyes és étkezőkocsival. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria intercity – írja a MÁV.

Az Adria intercity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500 utast üdvözölt a vasúttársaság, 2022-ben ez a szám megduplázódott, 11 900-an választották a közvetlen vasúti élményutazást Budapest és Split között.

2023-ban pedig minden korábbinál többen vették igénybe a szolgáltatást: több mint tizenháromezren utaztak vonattal a horvát tengerpartra.

Az Adria intercity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába.

A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók – hívja fel a figyelmet a vasúttársaság.

Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18.45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9.49-kor érkezik. A vonat visszafelé Splitből 17.54-kor indul, Budapestre másnap 9.35-re érkezik.

Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

A családoknak, baráti társaságoknak a fekvőhelyes kocsik négy- vagy hatágyas fülkéi jelentenek kedvező árú, de mégis kényelmes és biztonságos alvási lehetőséget, míg a párokat és a kisebb családokat az egy-három ágyas hálókocsifülkékben egy különleges gördülő szállodai szoba élménye várja. Minden utasunkat este ásványvízzel, reggel pedig meleg itallal és reggelivel várjuk – a hálókocsiban utazók pedig többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak. A kocsik utaskísérői a teljes út során gondoskodnak az utasok kényelméről és biztonságáról, és további ételek és italok is vásárolhatók náluk. Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi Szép-kártyával is lehet fizetni.

Az út során folyamatosan nyitva tart az étkezőkocsi, ahol meleg vacsorával és reggelivel, valamint széles körű italválasztékkal várják az utasokat.

A hat- és négyágyas kocsikba már személyenként 49 eurótól, a pároknak és a kisebb családoknak kényelmesebb egy-, két- és háromágyas hálókocsifülkékbe már 88 eurótól foglalhatók jegyek.

Külön kedvezményeket kínál a MÁV–Start a családok számára a már 6–15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 30 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak privát fekvőhelyes fülkét foglalhatnak három–hat utas számára, akár 256 euróért.

Az Adria intercity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat és szendvicseket, továbbá üdítőitalokat, valamint a vonat közlekedési ideje alatt idén is kapható lesz a népszerű Adria-koktél is.

Az Adria intercity mellett a MÁV–Start idén is közlekedteti a Retró Istria expresszvonatot is, amely Budapest és Koper, illetve Rijeka (Fiume) között közlekedik június 28-tól augusztus 31-ig naponta, mindkét célállomásra ülő-, fekvőhelyes és hálókocsival. A vonatra a tervek szerint rövidesen már lehet jegyet vásárolni – olvasható a tájékoztatóban.

Magyar Nemzet

Fotó: Adria intercity – MÁV Zrt.

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.