Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi-gáton szerdán – közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. A közlemény szerint a mintegy 300 millió forintos beruházással készült strandon tavaly háromezer látogatót fogadtak, a jegybevételek hatmillió forintot tettek ki; az idén több vendégre és bevételre számítanak. Az üzemeltetés költségeit a belépődíjakból és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák.
A Property Market Kft. ügyvezető igazgatója, Schrancz Mihály a közlemény szerint elmondta: jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket. Az ügyvezető igazgató kitért rá, hogy a SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strand nem a Duna nagyvízi medrének része; a körülötte lévő parkterület, köztük a Kopaszi-gát területe a beruházó Property Market tulajdonában áll. Schrancz Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy természetes fürdőhelyen alapuló strand csak engedély alapján üzemeltethető Budapesten.
A kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben tilos fürdeni. Azaz nemcsak, hogy nem lehetséges, de a magánterület mindenkori használójának (tulajdonosának) tilos is korlátozás nélkül bárkit a vízbe engedni
– emelte ki.
A vállalat első projektje, a BudaPart 2016-ban indult, a különleges városrészként fejlesztett területből 10 hektár a Lágymányosi-öböl vízfelülete, és 20 hektár városi park, amelynek része Budapest egyik legnagyobb közparkja, a Kopaszi-gát is. A megközelítőleg tízéves, maximum hat fázisban megvalósuló beruházás – 54 hektáron épül; itt 15 lakóépületben háromezer lakás, 12 irodaházban 250 ezer négyzetméter irodaterület és 15 ezer négyzetméter kereskedelmi terület jön létre. Az ingatlanfejlesztő korábbi, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki. A nyilvános cégadatok szerint a kft. adózott eredménye 2020-ban 80 millió forintot, árbevétele 1,278 milliárd forintot tett ki.
MTI
Fotó:
Napozók a SHO Beachen, Budapest egyetlen dunai strandján a Kopaszi gáton 2022. június 3-án. A mintegy 300 millió forintos beruházással készült strandon tavaly 3 ezer látogatót fogadtak, a jegybevételek 6 millió forintot tettek ki. Ez Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminõséget rendszeresen ellenõrzik, a fürdõzõk biztonságát úszómester és vízimentõ szolgálja.
MTI/Mónus Márton