balaton vízitúra

Hét vízitúra megállóhely újult meg a Balatonon

Általában azt gondoljuk a vízitúrázásról, hogy a legolcsóbb nomád üdülési forma, semmilyen komolyabb szolgáltatást nem igényel. Nos, ez változóban van, mind az igény, mind a szolgáltatások szintjén: a Balaton turisztikai fejlesztésével párhuzamosan a víziturisztikai infrastruktúra is egyre fejlődik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által vezetett konzorcium fejlesztési programjának köszönhetően.

Lezárult „A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése” című projekt, amelyben 624,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással hét vízitúra megállóhely újult meg a Széchenyi 2020 program keretében – nyilatkozta Kiss József, a projekt sajtófelelőse.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség konzorciumvezetésével megvalósult projekt részeként Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban történtek infrastrukturális és eszközfejlesztések. A vízitúra megállóhelyek üzemeltetői a helyi önkormányzatok, illetve egyesületek lesznek, kivéve Siófokon, ahol a Nemzeti Sportközpontok látja el ezt a feladatot.

A projekt módosított határideje év vége volt, azonban sikerült előbb lezárni – a sajtófelelős közlése szerint.

A túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új szolgáltatásokat.

MTI

Fotó: http://viziturapont.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.