balaton strand nyaralás

Ha nyaralás, akkor Balaton

A Balatonban szívesebben fürdőzik a válaszadók kétharmada, mint medencében, ötből négy magyar tervez is idén nyáron balatoni nyaralást, egy-egy foglalás átlagértéke pedig 110 ezer forint a Szallas.hu adatai szerint.

Tájékoztatásuk szerint a legforgalmasabb időszak július 15-28 között lesz, a legtelítettebb nap július 21. Az előfoglalások alapján számos szálláshely már most 70-80 százalékos telítettségű a nyáron, Siófok és Balatonfüred szálláshelyei között pedig már most is nehéz elérhetőt találni, különösen mióta a vitorlás bérlés és hajóbérlés ennyire népszerűvé vált a két településen az utóbbi időben.

A legkedveltebb strandok Balatonalmádi és Zamárdi, a legnépszerűbb úti célok toplistáját pedig Siófok, Balatonfüred és Hévíz vezeti.

A foglalások átlagosan 3,7 főre és 4 éjszakára szólnak, és minden negyedik foglalást SZÉP-kártyával fizetnek, ilyen esetben átlagosan 134 ezer forintot fizetnek a szálláshelyért. A portál adatai szerint a büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5-10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. A turisztikai látványosságok közül a Festetics-kastély, a szigligeti vár iránt a legnagyobb az érdeklődés a Szallas.hu adatai szerint.

A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencében, ezért a szálláshely kiválasztásakor a part és a szállás távolsága az elsődleges szempont. Minden második válaszadó egyaránt menne az északi vagy a déli partra – közölték.

MTI / Fotó: Varga György (MTI)

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.