A tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket – mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
Szabó Géza a lapnak elmondta, hogy több térségben nyár végén már érzékelhető a belföldi turizmus felé terelődött országos figyelem jótékony gazdasági hatása.
„Hamar felfutott az érdeklődés, és főképp júliustól folyamatosan telítődtek az országban az önálló magánszálláshelyek, a nyolcszobásnál kisebb üdülőházak, panziók, apartmanok. Még most is élénk a turistaforgalom, kitart augusztus végéig. A fél nyár ugyan nem pótolja a tavaszi veszteségeket, de a szezon így is erősebbre sikerült, mint tavaly, az egész országban”– mondta a lap keddi számában megjelent interjúban.
A szövetség alelnöke úgy látja: az élénk érdeklődés hosszabb távon is fennmaradhat és erős őszi látogatottságot hozhat az ország több régiójában.
„Jó lenne elkerülni, hogy itthon is kialakuljanak nagyobb gócpontok, mert a helyi korlátozások újra lebéníthatják egy-egy település forgalmát, a megyék gazdaságát. Fegyelmezettséggel viszont a belföld nyerhet a második hullám küszöbén Európa-szerte mutatkozó járványügyi helyzeten az ősszel” – vélekedett Szabó Géza.
Forrás/ Fotó: MTI