A beruházás keretében modern, esztétikus fedett fürdőcsarnokot alakítottak ki, amelyben a meglévő gyógy-, gyermek- és strandmedence mellett új élményelemek – Kneipp-taposó és merülőmedence – kaptak helyet. Új vizesblokk épült, valamint két szaunával és sókamrával szélesedett a wellnesz-szolgáltatások köre.
Túrkeve Termál és Élményfürdő gyógyvizes pezsgőmedencéje
Európai uniós támogatással fejlesztették a Túrkeve Élmény- és Strandfürdőt, a most befejeződött több mint 220 millió forint értékű munkák újabb szolgáltatások bevezetését teszik lehetővé.
A tervek megvalósításához a létesítmény üzemeltetője, a Gyógyfürdő Nonprofit Közhasznú Kft. az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program keretében a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című felhívásra beadott sikeres pályázatával 110,55 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A szükséges összeg másik részét az önkormányzat és a fürdőt üzemeltető társaság biztosította fele-fele arányban – közölte Szabó Zoltán, a kunsági kisváros független polgármestere.
A fejlesztéstől az üzemeltető azt várja, hogy a létesítmény látogatottsága éves szinten nagyjából egyenletessé válik. Tavaly 115 ezer vendég látogatta meg a fürdőt, a mellette üzemelő vendégfogadóban és apartmanokban 15 ezer vendégéjszakát töltöttek el. A polgármester szerint 2015-ben a látogatottság 15-20 százalékkal növekedhet. Az üzemeltető cég nyereségesen működik, tavalyi adózás utáni nyeresége 11 millió forint volt.
A beruházás keretében modern, esztétikus fedett fürdőcsarnokot alakítottak ki, amelyben a meglévő gyógy-, gyermek- és strandmedence mellett új élményelemek – Kneipp-taposó és merülőmedence – kaptak helyet. Új vizesblokk épült, valamint két szaunával és sókamrával szélesedett a wellnesz-szolgáltatások köre.
A fejlesztés során olyan gépészeti berendezéseket alkalmaztak, amelyek lehetővé teszik a termálvíz mint megújuló energiaforrás hasznosítását az épület fűtésére, illetve a medencék állandó vízhőmérsékletének biztosítására.
Miután a térségbe az eddiginél több turistát várnak, kedvcsinálóként megújították a fürdő internetes weboldalát: a honlapra kattintók virtuális élménytúrán is megismerkedhetnek épületeivel és szolgáltatásaival.
A túrkevei strandfürdő első jelentősebb fejlesztését 2002-ben és 2003-ben hajtották végre, akkor egy gyógyászati részleggel felszerelt fedett gyógyfürdőt építettek, felújították az uszodát, elvégezték külső medencék rekonstrukcióját.
mti