balaton strand nyaralás

Ennyiért fürdőzhetünk idén a Balaton legnépszerűbb strandjain

Habár a fenntartók jelzése szerint a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések, valamint a takarítóeszközök, fertőtlenítőszerek beszerzése a korábbiaknál több kiadást jelent, mégsem hárítják át a strandok a többletköltségeiket a vendégekre. Általánosan jellemző, hogy egy-két kivételtől eltekintve a tavalyi árakon strandolhatunk az idei évben is a „magyar tengernél”.

Keszthely pünkösdkor nyíló városi strandján például a felnőttjegy 950, a 18 óra utáni belépő 500, a diák- és a rokkantnyugdíjasjegy 650, illetve 350 forint lesz. Egy napi családi jegy 2250, a két felnőtt és két gyerek számára szóló kétnapos jegy Keszthely-kártyával 1600, a háromnapos pedig 2200 forintba kerül majd. Olcsóbban, 600, illetve 450 forintért csobbanhatunk a város Lidó strandján, ahol egy háromnapos családi jegy 1250 forintba kerül, és a Helikon és a Libás strand pénztáránál sem kell mélyebben a pénztárcába nyúlni.

A rendkívül népszerű balatonlellei Napfény Strand és Élményfürdő pénztáránál a felnőtteknek továbbra is 800 forint, a diákoknak és nyugdíjasoknak 300 forint a beugró – ezen összegek a hárommedencés lellei élménymedencék kétórás használatára is vonatkoznak. Egy hétnapos bérlet a felnőtteknek öt-, a diákoknak és nyugdíjasoknak egyaránt kétezer forintba kerül.

Változatlan, ugyanakkor a többi tóparti strandnál magasabb jegyárral léphetünk be a fehér homokos, tengerparti hangulatot árasztó siófoki Plázsra. Az exkluzív fürdőzőhelyen a felnőttek 1000, a gyerekek 600 forintért fürödhetnek, míg a négy főre szóló kétnapos családi jegyért hétköznap három-, hétvégén viszont tízezer forintot kérnek.

A szigligeti strandra 800 Ft az egyszeri belépésre jogosító felnőtt belépő, gyerekeknek-diákoknak ez a felébe kerül, a klasszikus családnak (2 felnőtt + 2 gyerek) szóló kedvezményes napi családi jegy egyelőre 2000 Ft.

A legszebb panorámával rendelkező, igazi családi- és gyermek vízi paradicsomnak tartott balatongyöröki strand homokos, lidós partszakaszára 1000 Ft-ért juthatnak be a felnőttek és ennek az összegnek a feléért a gyerekek, a háromnapos jegy 1200 Ft, a családi jegy pedig 2500 Ft.

Forrás: magyarnemzet.hu, termalfurdok.com

Fotó: MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.