Már csak néhány hét, és elkészül a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda megújuló, hátsó tanmedencéje és a fölé megálmodott, hiánypótló csúszdapark. A három csúszdát augusztustól vehetik birtokba a kicsik és a nagyok, egyedül vagy családostól.
Kamikaze, anakonda, családi csúszda – biztonságosan, az előírásoknak megfelelően üzemel augusztustól a vásárhelyi strand három csúszdája a hátsó, családi részleg tanmedencéjénél, a két kültéri gyermekmedence és a gyógymedence szomszédságában. Éppen ezért a tanmedence egy, a nagy vízmennyiség elnyelését szolgáló kiegyenlítővályút is kap. A zavartalan pihenés érdekében az építési területet mobil kerítéssel különítik el a fürdőzőktől.
De nem ez az egyetlen újítás a megye legnagyobb zöldterülettel büszkélkedő strandján. Katona Zsolt, a strand igazgatója a delmagyar.hu-nak elmondta, a családbarát fürdőhely folyamatosan fejlődik: részben új, mégis jelképes összegért bérelhető nyugágyakkal (az egyszemélyes mindössze napi 500, a kétszemélyes 1500 forintért), a gyógymedence fölé szerelt napvitorlákkal készültek az idei nyárra. Tavaly 10, idén már 11 szolgáltató várja a megéhezőket: lágy fagyi, jégrém, lángos, kürtőskalács, hot dog, hamburger, pizza – felsorolni is nehéz lenne a gazdag kínálatot.
A megújuló tanmedencével együtt 8 kinti medence, a fedett részen 3 medence, 2 élménymedence, köztük a szeptemberig naponta üzemelő, közkedvelt, waterplay ugrálóváras vízi élménypark várja a kalandvágyó pancsolókat. Emellett strandröplabda, strandkézilabda, valamint strandfoci segíti az aktív kikapcsolódást.