nyékládházi strand

Családi strand és szabadidőpark nyílt a Miskolc melletti nyékládházi tónál

A Bükk és az Alföld találkozásánál lévő borsodi kisváros, Nyékládháza önkormányzata két pályázattal közel 300 millió forint támogatást nyert el turisztikai attrakciók fejlesztésére. Épült egy játszóteret, kondigépeket, korszerű futópályát, sportpályákat is magába foglaló szabadidőpark és nyáron egy biztonságos, új családbarát strand is várja a látogatókat.

Két, egymásra épülő pályázati támogatással nagyszabású turisztikai fejlesztés valósult meg a nyékládházi tónál a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében – írja a minap.hu. Nyékládháza határában hazánk egyik legnagyobb bányatórendszere található. Ennek egy kisebb partszakasza önkormányzati tulajdonban van, itt valósították meg a turisztikai fejlesztéseket.

„Az úgynevezett Zöld Város projekt keretében nagyméretű szabadidőparkot alakítottunk ki, amely a városközpontból gyalogosan, vagy kerékpárral is gyorsan megközelíthető. A parkban játszótér, kondigépek, korszerű futópálya, sportpályák várják a kikapcsolódni vágyókat. A családokra gondolva térkővel burkolt sétányokat is létesítettünk, amiket pihenőpadokkal szereltünk fel” – sorolta a fejlesztéseket Tóth Balázs polgármester.

A szabadidőpark mellett családbarát strand is várja azokat a vendégeket, akik pihenni szeretnének, itt öltözőket és szabadtéri zuhanyzókat is elhelyeztek. Ezeken kívül két, elemekből összeszerelt, a tó vizén úszó medence szolgálja, hogy a gyerekek biztonságosan fürödhessenek. A tervek szerint hamarosan büfét is nyitnak a tóparton.

Bővebben: minap.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.