Kehida termál strandfürdő

Baranyában még nem, de Zalában már nyitnak a fürdők

A koronavírus-járvány miatt életbe lépett új szabályok alapján, vidéken május 4-től ismét megnyílhattak a fürdők. A Zala megyei gyógy- és termálfürdők megkezdték a felkészülést a vendégek fogadására, viszont néhány fürdő esetében még időre van szükség a feltételek megteremtéséhez.

A koronavírus-járvány miatt a vidékre vonatkozólag már enyhítések léptek életbe, amely a wellnessközpontok, gyógyfürdők, és számára biztosítanak lehetőséget az újra nyitásra. Zala megyében vannak olyan létesítmények, ahol már most adottak a feltételek, viszont a megye jelentős számú létesítményében még 1-2 hét eltelik, mire adottak lesznek a biztonságos vendégfogadás körülményei.

A megyében elsőként a Kehida Termál nyitotta meg a kapuit, május 8.-ától, péntektől várják a látogatókat. A fürdőben a kültéri medencéket lehet használni, és a szabadtéren közel 1000 főt tudnak befogadni az előírt, megfelelő távolság betartása mellett. Az üzemeltetők a jelenlegi időszakban napi száz fővel kalkulálnak.

A kehidai fürdő marketingmenedzsere, Horváth Benedek szerint, a vendégeknek saját érdekükben szükséges betartani a távolságtartásra vonatkozó javaslatokat. A fürdőben jelenleg nem használhatók sem a benti öltözők, csak kint lehet zuhanyozni, és a kinti kabinokban lehet öltözködni.

Az élménymedencébe adagolt klór mennyiségét rendkívül szigorú előírások szerint adagolják- maximális mennyiségű klórral. A gyógyvizes medencéket folyamatosan friss vízzel töltik fel- tehát az elfolyó víz nem kerül visszaforgatásra. Mivel a termálvíz kéntartalmú, amely fertőtlenítő hatással rendelkezik, klórral nem megengedett a kezelése.

A strand szabadtéri részén lévő pavilon is üzemel, ahol vendégek vásárolhatnak strandételeket és innivalókat is.

A SzentGróth termálfürdő nyitása május 16-án, szombattól várható, a külső medencéket üzemelik be. A létesítmény üzemelője szerint a kezdeti időszakban csak 200-300 vendégre számítanak naponta.

A strandon az üzletekhez hasonló szabályok lesznek, a vendégek a belépéskor a megfelelő távolság megtartása mellett jöhetnek be, amelyet felfestett vonal is korlátoz. A pihenőövezetekben a strand dolgozói segítséget nyújtanak a helyek elfoglalásában, ügyelve a biztonságos távolság megtartására. Az öltözők használatával kapcsolatban olyan szabályokat vezettek be, hogy egy időben korlátozzák az igénybe vevők számát, amellyel elkerülhető, hogy a vendégek egymáshoz közel kerüljenek. Az egész fürdő területén érvényes lesz a távolságtartás, a nagyobb csoportosulás elkerülése érdekében.

A szabályozás a medencékre is vonatkozik, a kint lévő 5 medencében összesen 150-200 fő tud fürdőzni a biztonságos távolságtartás megtartásával, amelyet az úszómesterek fognak felügyelni. Mivel a medencék vizét fertőtlenítik, a vendégeknek nem kell tartani a vírus terjedésétől. A strand területén két vendéglátóhely lesz nyitva, amely szintén a sorban állásra vonatkozó előírások betartása mellett üzemelnek.

A világhírű Hévizi Gyógytó szabadtéri részei május 9-én, szombattól megnyíltak a látogatók számára.

A zalaegerszegi termálfürdő nyitásával kapcsolatban még nincs végleges döntés, a fürdővezetője szerint a tervek szerint a Pünkösd előtti hétvégére tervezik a nyitást.

A zalakarosi fürdő nyitása várhatóan május 29-én lesz.

A lenti gyógyfürdő honlapjának információja alapján a Magyar Fürdőszövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség folyamatosan egyeztet az újbóli nyitással kapcsolatban, amelynek helyi eredményeiről tájékoztatják az érdeklődőket.

Forrás: Zaol.hu, címlapkép: Kehida termál strandfürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.