vízimentők-balaton

A balatoni vízimentők csaknem négyezer embert láttak el strandokon

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el – derül ki a szakszolgálat beszámolójából.

A 21 éve működő VMSZ elnöke, Bagyó Sándor által jegyzett összegzésből kiderül, hogy a strandi mentők a tavalyi esetszámnál 3,11 százalékkal több bajbajutott emberen segítettek. Ez tükrözi azt is, hogy a Balatonhoz látogatók száma meghaladta az előző évit, miközben a vírushelyzet miatt 70 százalékkal kevesebb volt a balatoni rendezvény – írták.

A VMSZ mentőhajói 69 esetben vonultak bajbajutott emberekhez, 38 eszközmentésben vettek részt, 41 esetben biztosítottak vízi rendezvényeket és vitorlásversenyeket, valamint több tucatszor vettek részt egyéb munkákban (például vízmintavételezés, vihar előtti figyelmeztetések, mederfenék-vizsgálat, akadálymentesítés, búvármunka. A szakszolgálat vízi és szárazföldi mentői négy alkalommal végeztek újraélesztést, mindegyik esetben sikerrel.

A szakszolgálat mentőtiszti gépkocsija 145 esetet látott el az Országos Mentőszolgálat koordinálásával.

A VMSZ tanfolyamain az idén 90 vízimentő, 51 vízicsúszda-kezelő, 70 úszómester és 8 uszodagépész tett sikeres vizsgát.

A normatív támogatás nélkül működő egyesület a főszezon zárultával készenléti szolgálatot tart fenn három mentőhajóval a Balaton teljes területén, éjjel-nappal üzemelteti 2018-ban elkészült balatonkenesei mentésirányítási központját.

MTI

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.